Októberben legtöbbet a komposzttal foglalkoztunk. Az érett komposztdombot átszitáltuk, ami egy nagyon izgalmas folyamat, mert a betelepült korhadékevők és az azokat fogyasztó vadászok minden mennyiségben jelen voltak.
„Csak úgy nyüzsgött a föld” – állapították meg a gyerekek. Az új komposztláda első rekeszét elkezdtük feltölteni a kertben gyűjtött lágyszárúakkal. Arra figyeltünk, hogy hasonló anyagokat gyűjtsünk össze, hogy egyszerre tudjanak komposztálódni.
A legjobb hír, hogy végre be tudtunk költözni a melegházba. Salátaféléket, káposztaféléket és kísérleti jelleggel Amsterdam fajtakörbe tartozó sárgarépát ültettünk. Mindegyik hidegkedvelő, rövid tenyészidejű. Kíváncsian várjuk, hogyan fejlődnek majd.
Felszedtük a tavasszal ültetett édesburgonyát, novemberben valami finomat varázsolunk belőle.









