Vízkereszt
Ünnepelni nem csak jó, a lelket tápláló, de fontos üzenete az idő minőségének megélése is. Ezt az élményt igyekeztünk a gyerekek lelkében is megteremteni Vízkeresztkor, az ő életkoruknak megfelelően.
Összegyűlt mindhárom osztályunk az elsősöknél, hangszerekkel kísért dalokat tanultunk, énekeltünk, majd meghallgattunk Miklós bácsitól egy szép, általa írt mesét ehhez az időszakhoz tartozóan. Később az ünnepi tűz által a mennyekbe küldtük fel ádventi koszorúinkat, hogy átváltozva vigyék magukkal mindazt a sok szép élményt, érzést és gondolatot, amit az egész ünnepi időszak alatt magukba fogadtak.
Ezzel lezártuk a karácsonyi ünnepkört. Fontos, hogy valaminek legyen lezárása is, éljék meg a gyerekek, hogy amit elkezdtünk, azt be is kell fejezni. Meg is koronáztuk – érzésem szerint – ezt azzal, hogy a házszenteléskor alkalmazott módszerrel, a tűzből kivett üszkökkel az idén is felírtuk osztálytermeink ajtajai fölé a három bölcs nevének kezdőbetűjét és az idei évszámot.
Fontos volt megélnünk azt is, hogy a gyermek Jézushoz nem csak az egyszerű pásztorok jöttek el, hozván azt, amijük volt, de a bölcsek is, a tanult emberek. Nekik nem az angyal adta hírül a Születést, hanem maguk olvasták ki – a kor tudósaihoz hasonlóan – a csillagírásból a nagy eseményt, s alázattal tudtak közelíteni a Legfényesebb felé. Van mit tanulnunk tőlük…