Gondolatok

Pár bejegyzésünk a közösségünknek fontos témákról

Bejegyzések

Az emberi test csodája

A platoni testek után csontjaink első ránézésre igencsak kaotikus formát mutattak. Azonban - ahogy a gyerekeknek is elmondtam -, a csontváz valójában beszélni kezd, ha az ember figyelve hallgatja. Megfigyeléseink során bizony nagyon sokat megtudtunk. A formákból, ezek dinamikus alakulásából és felépítéséből végül eljutottunk oda, hogy rácsodálkozhattunk, az emberi csontok, maga a teljes csontváz egy ámulatba ejtő művészi alkotás. Ezért nem csupán megfigyeltük vadonatúj csontvázunkon mindezeket, de kitapogattuk saját magunkon is, amiket tanultunk, majd lerajzoltuk, sőt, egy szobrászművész anyuka segítségével a teljes csontvázat megformáltuk agyagból. (Szabó Virág, köszönet neked!) A formáktól aztán eljutottunk a funkcióig, majd "mo…

"... És a végén egy nagy, baráti ölelés" - Lúdas Matyi volt vendégünk

Első alkalommal adott helyszínt iskolánk egy ilyen eseményhez, ezért izgatott várakozás előzte meg a vendégek érkezését. A tornaterembe lépve csak fokozódott az izgalom, kíváncsisággal vegyítve, látva a díszletek előtt élőképet alkotó fiatalokat. A "színházi 5 perc" letelte után pedig megelevenedett az élőkép s végre elkezdett kibontakozni a cselekmény. Gyorsan megfeledkeztünk magunkról a sorok között, hiszen a rengeteg poén, humor, interakció, váratlan fordulat és a remek játék egyszerűen elvarázsolt minket! Egyik pillanatban kacaghattak itt kicsik és nagyok is, hogy aztán a következőben lélegzetvisszafojtva várják, "most mi fog történni?", azt követően pedig meglepődve forduljanak hátra, kik érkeznek éppen a hátunk mögül. (A ked…

A harmadik osztály és a mesterségek

Éppen ezért olyan tananyaggal vesszük körbe ilyenkor őket, amely segít feldolgozni ezeket az élményeket. A Teremtéstörténet hatalmas szellemi képei által megélik az emberiség egységes teremtettségét, újból átélik azt a paradicsomi lelkiállapot, amely a sajátjuk volt. Együtt rezdülnek érzéseik a Paradicsomból kiűzött emberpár fájdalmával, de arról is hallanak, hogyan tanulták meg az első emberek az önmagukról való gondoskodást: a föld megmunkálását, az állatok megszelidítését, a szerszámkészítést és az azokkal való munkát. A tanítás a most felébredő új képességeikre ébreszti rá a gyermekeket, hogy az elveszettség érzését felválthassa a kíváncsiság és a tettvágy. Tevékenységekre ösztönözük őket, amelyekkel megtapasztalják, hogy k…

A világ fundamentuma - Egy nyolcadikos geometria epocha margójára

De sok újdonságot is hoz(ott) ez az év. Ide tartozik, hogy a geometria tárgykörében elkezdtünk ismerkedni a testekkel, ezen belül különös figyelmet fordítva a szabályos testekre, másnéven platoni testekre. Az ókorban a tudósok különös csodálata övezte e testeket, egészen érdekes tulajdonságaik folytán. Platon a négy őselemhez is hozzárendelte őket (tűz, föld, levegő, víz), az ötödik szabályos testet (a dodekaédert) pedig Arisztotelész kapcsolta össze „az ötödik elemmel”, az éterrel. (Érdekes párhuzam, hogy a középkori alkimisták figyelme is erre a „kvinta esszenciára” irányult, többek között.) Nos, mi szintén igyekeztünk alaposan megismerkedni ezekkel a testekkel. Ezért a „közkeletű” geometriai ismereteken túl megépítettük őket pá…

Farsang és Hűsítő liget 2023

A K&H hűsítő Liget létrehozásában segítők az udvaron serénykedtek, miközben bent a farsangi sokadalom mulatott. Később Leonardo és kortársai, valamint a hírhedt hihetetlen cirkuszi csoport is csatlakozott a fák szakszerű elültetéséhez. A benti sokadalom próbákon mérette meg magát, és vitézül állta meg a helyét a büféasztal mellett is. A mesevilág szereplői jól megfértek a mesteremberek, a germán és görög mitológia képviselőivel. Kiderült, hogy a 6. osztály nemcsak mutatványokkal, hanem fánkkal is el tudja kényeztetni a közönséget. Fény derült arra is, hogy a reneszánsz kor embere tényleg sokoldalú, és minden helyzetben feltalálja magát. Kint a három új növendék, a két ezüsthárs és a turkesztáni szil, majdnem táncra perdült a farsa…

Évnyitó életkép 2022

Hát, ez is elkezdődött! Idén a hetedik alkalommal tartottuk meg az évnyitót. Iskolánk fejlődik, növekszik, lépésről-lépésre - hál'Istennek - gyarapszik. Most már hagyomány, hogy az előző napi ünnepséget követően másnap az iskola apraja-nagyja együtt örül a viszontlátásnak egy kirándulás keretében. Örömmel köszöntöttük az új elsősöket, de az új kollégákat is. Jót mozogtunk, játszottunk a Keresztúri erdőben, s egy átmozgató séta, közös beszélgetés után már ott is voltunk a kiindulási ponton, ahol a szülők kíváncsi izgatottsággal várták vissza gyermekeiket. (Gyorsan eltelt ez a fél nap.) Jó volt együtt lenni, hogy aztán újult erővel kezdhessük meg ismét utunkat egy "kalandtúra": a következő tanév felé. Kinek-kinek mit tartogat vajon?…

Gondolatok a pedagógiánkról

Egy másik világ küldött engem, hogy milyen volt, már nem tudom, de tört sejtése vissza-fénylik színek nélküli fátyolon. S ahogy a föld sok látomásán régi hazám nyit néha rést: onnan túlról majd vissza-sejtem az örömet s a szenvedést. (Weöres Sándor) A hosszú nyári szünet után kezd megtelni az iskola udvara: napbarnított, vidám gyerekek, az őket kísérő szülők és pedagógusok találkoznak ismét egymással. Egyre többen leszünk, nevetés, beszélgetések foszlánya hangzik innen is, onnan is, közben elkészül a virágokkal feldíszített kapu, melyen majd a közösség új tagjai, az elsősök haladnak át tanítójukkal. A terített asztal is megtelik szeretettel készített finomságokkal, a házi sütésű sütemények mellett nyári napfény érlelte gyümölcsök…

Michael – a félelem nélküli szabad akarat és a közösség ünnepe

A magyar nép történetében nem ismeretlen Szent Mihály napjának megünneplése. Áprilisban, Szent György napján hajtották ki az állatokat, szeptember végén pedig visszahajtották őket. Dalok is vannak ehhez: „Ősszel-ősszel Szent Mihály nap közeledik, a juhászok a juhokat számba veszik…” Vagyis – ahogyan a régi népi életben – a szokások és az ünnep a természet ritmusaival, valamint az ezzel összefonódó munkálatokkal szövődtek össze. Rudolf Steiner új tartalmat fűzött ehhez az ünnephez, ami Michaelhez, mint arkangyali lényhez s az emberiség jelenkori feladatához fűződik. Vagyis ahhoz a princípiumhoz kapcsolódik, ami a bátorságot, a szabad akarat kialakítását jelenti, és egy új, nem vérségi kötelékhez, hanem az idea alapon létrejött köz…

Miért fontos, hogy a gyerekek házimunkát végezzenek?

Mindannyian olvastunk történeteket a mai huszonévesekről: a bumeráng generáció, a céltalan generáció, az idegesítő Y-generáció. Mindez csak néhány jelző arra, amit használni szoktak rájuk. Számos elmélet és vagy egymillió cikk található, amelyben megpróbálják elmagyarázni, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie ezeknek a fiatal felnőtteknek. De nézzük csak meg, hogy milyen jelzőkkel illetik a mi gyermekeinket: lusták, azt hiszik nekik minden jár, tech-függők… Valószínűleg van ezekben némi igazság, de nem érdemlik meg teljes mértékben ezeket a jelzőket. Abban azonban sokan egyet fognak érteni, hogy amikor ez a generáció felnő, képtelen kezelni a felnőttkori élet legalapvetőbb feladatait. Miközben azon vagyunk, hogy egyszerre le…

Könyvajánló felnőtteknek

Waldorf-pedagógia – Ismertető családoknak A Waldorf a világ legelterjedtebb független iskolamozgalma. Egyre több Waldorf-iskolát alapítanak szülők és tanárok jelenleg Magyarországon is. Mi vonzza őket a Waldorf-pedagógiához? Ez a könyv ismerteti e különleges pedagógia történetét, alapelveit, 12 éves tantervét, hagyományait és ünnepeit. Összefoglaló munka, a Waldorf-pedagógia világát leíró cikkek gyűjteménye. Szerzői az Egyesült Államok Waldorf-mozgalmának ismert és kevéssé ismert alakjai, pedagógusok és szülők. A képernyő rabjai Ismerős a látvány: étteremben, járművön, játszótéren, otthon gyerekek bámulják megigézve a kékesen derengő képernyőt. Nem lesz ebből baj? Vajon csak múló divathóbortról, ártalmatlan szórakozásról van szó? …

„A digitális szakadék a gazdag és szegény gyermekek között nem úgy alakult ahogy vártuk”

Az amerikai állami iskolák továbbra is népszerűsítik a kijelzővel rendelkező eszközöket, sőt ajánlanak kizárólag digitális eszközökre építő óvodákat, iskolai felkészítőket. A gazdagok ezzel szemben egyenesen tiltják a képernyőket az osztályokban. A Kansas-beli Overland Parki szülőknek elegük lett. Ők azt akarják, hogy a gyerekeik kevesebbet legyenek képernyő előtt, de ehhez minél több hasonló gondolkodású szülőre van szükség. Először is azért, mert senki nem akarja, hogy a gyereke elszigetelődjön, vagy lenézett legyen mert nem használ telefont, másodsorban mert elvenni egy iskolástól a telefonját valóban nehéz ügy. Christian Bale – aki a Kansas City-ben alapított START („Stand Together And Rethink Technology”, azaz “Álljunk össze …

Szoftverfejlesztő vagyok, de nem fogom programozásra tanítani a gyerekemet, és neked se kéne

A közelmúltban egy késő esti tápszervásárlás során lettem figyelmes egy nagy könyvstandra, amelyen gyerekeket programozásra oktató könyveket árultak. Láttam már korábban is ilyen könyveket, de sosem láttam ekkora standot, amely az általános iskolás gyerekeknek szólt. Ezek a könyvek is részei annak az oktatási áradatnak (nyári programozói táborok, iskola utáni programozó szakkörök, óvodásoknak szóló, a JavaScript alapjait oktató alkalmazások), amely a gyerekeket kívánja a jövőben is hasznosítható tudással felvértezni. Könnyű megérteni, hogy miért akarják a szülők rányomni a programozást a gyerekeikre. Hiszen, hogyan is készíthetnénk fel gyermekeinket egy olyan világra, amelyet szoftverek irányítanak? Logikusan gondolkodva talán úgy…

Waldorfból Waldorfba

Papp Réka vagyok, jelenleg az ELTE tanítóképző szakára járok, idén nyáron szerzek diplomát. Általános iskolában Waldorf-iskolába jártam, ez az időszak nagyon meghatározó része volt az életemnek. Olyan jó élményeket, tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai napig fontosak számomra. Már a waldorfos éveim alatt egyértelművé vált számomra, hogy Waldorf-osztálytanítóként képzelem el a jövőmet, csupán az ide vezető út volt kérdéses: tanárként, vagy tanítóként tanuljak tovább. Egy évet töltöttem az ELTE néprajz szakán, ez idő alatt pedig megérett bennem a döntés: tanítóként szeretném a pályámat elkezdeni. Az egyetemi gyakorlataim csak megerősítettek abban, hogy a Waldorf-iskola az a hely, ami a legjobb mindenkinek – gyereknek, szülőnek, …

A legkisebbek a legbölcsebbek

– Kőbányán születtem, majd öt éves koromban Budára költöztünk. Nagyon jól tanultam az általános iskolában, ahonnan óvónői szakközépiskolába kerültem és utána két év felsőfokú tanítóképző következett, annak is az óvónői szaka. Ezután Budafokon, a Leányka utcai óvodában helyezkedtem el, hét évig dolgoztam ott. Igen fiatalon, 23 évesen találkoztam először a Waldorf-pedagógiával, a rendszerváltás évében, 1989 őszén. Vekerdy Tamás tartott előadásokat a solymári művelődési házban, onnan már csak egy „ugrás” volt az 1990 szeptemberében indult posztgraduális Waldorf óvónőképzés. Ezért felnőtt fejjel elkezdtem németül tanulni. Nyelvvizsgáig nem mentem, de „eladni talán nem tudnak” ezen a nyelvterületen. Amikor befejeztem a képzést több akk…

Mesterségek epocha – a harmadikosok Földre érkezése

Ahogyan azonban elfordul tekintetük az Ég felől a Föld irányába, elkezdenek jobban érdeklődni a földi világ, a materiális lét iránt. A Teremtéstörténet, Ádám és Éva Paradicsomból való kiűzetése után tehát irány a Mesterségek epocha! Nézzük meg, éljük át, hogyan rendezkedik be az ember a földi életben, mit képes alkotni két keze által! Ilyesmi lehetne a mottója a Mesterségek epochának, amelyben nemrég a 3. osztálynak része volt. Ellátogattunk cipészhez, ahol nemcsak a bőrrel, mint alapanyaggal ismerkedtünk – illetve „belefeszültünk” egy-egy cipő elkészítésébe – hanem vendéglátó mesterünk jóvoltából egy kis bőr bugyellárist is készíthettünk magunknak, amellyel egy cipő elkészítésének néhány mozzanatát is átélhettük. Nagy boldogság v…

Tájékoztató előadások 2019

Fontos, hogy csak az első előadást tartjuk iskolánkban. A részletek az alábbi plakáton találhatók.

Vízkereszt

Összegyűlt mindhárom osztályunk az elsősöknél, hangszerekkel kísért dalokat tanultunk, énekeltünk, majd meghallgattunk Miklós bácsitól egy szép, általa írt mesét ehhez az időszakhoz tartozóan. Később az ünnepi tűz által a mennyekbe küldtük fel ádventi koszorúinkat, hogy átváltozva vigyék magukkal mindazt a sok szép élményt, érzést és gondolatot, amit az egész ünnepi időszak alatt magukba fogadtak. Ezzel lezártuk a karácsonyi ünnepkört. Fontos, hogy valaminek legyen lezárása is, éljék meg a gyerekek, hogy amit elkezdtünk, azt be is kell fejezni. Meg is koronáztuk – érzésem szerint – ezt azzal, hogy a házszenteléskor alkalmazott módszerrel, a tűzből kivett üszkökkel az idén is felírtuk osztálytermeink ajtajai fölé a három bölcs nev…

Bemutatkozik az első osztály tanítója

– Kertész Edina vagyok, Szolnokon születtem, de a Mátrában töltöttem a gyerekkoromat. Gyógypedagógusként végeztem, értelmileg akadályozottak tanára és pszichopedagógus szakon. Elsősorban részképesség-fejlesztés és mozgásfejlesztés területén képeztem magam tovább. Többnyire nevelési tanácsadókban – mai nevén pedagógiai szakszolgálatnál – dolgoztam. Mindig olyan gyerekek kerültek hozzám, akik valamiért kilógtak a sorból. Két gyermekem van, a kisebbik harmadik osztályos a Kispesti Waldorf Iskolában (KIWI), a lányom pedig kilencedikes. Ő is a KIWI-ben végezte az első nyolc osztályt, most grafikusnak tanul. – Mióta tanítasz gyerekeket, és mióta Waldorfban? – Pályám kezdete óta szinte végig gyerekekkel foglalkoztam, kisbabától kamaszkor…

Teremtés epocha

A gyerekekben itt-ott, lassan-lassan ébredő kérdések között “spontán módon” is felmerül, hogyan is keletkezett a világ, ami körülvesz bennünket. Mélységesen megnyugtató a kilenc-tízéves lélek és az ébredő értelem számára annak biztonsága, hogy létezik egy Hatalom, amely a világot megteremtette, és amely Hatalom a Paradicsomból való kiűzetés után is velünk marad, kísér bennünket. Lehet számítani arra a rendező elvre, erőre, amely – akár a bolygó- és csillagrendszerek mozgásait – az emberi életet is biztos kézzel segíti, óvja, eseményeit lehetőségekként kínálja, s szabadságot ad az ezekből levonható morális tanulságokhoz. A paradicsomi „álomból” lassacskán ébredő gyermeki lélek e kilencéves kori változásban fogódzóra talál. Mindezt…

A Waldorf-pedagógia alapjai

Az első három életkori szakasz A Waldorf-pedagógia egyik kiindulópontja, hogy hétéves szakaszok figyelhetők meg a fejlődő ember életében. Minden hétéves periódus kezdetén születik valami minőségileg új az emberben, ami új szakaszt hoz az életébe. Az első három hétéves periódusban jól látható és megfigyelhető testi-lelki változások sora kíséri a fordulópontokat jelentő éveket. A későbbi életkori szakaszokban is alapvetően fontos, lényegi változások zajlanak le az emberben, ám ezek már kevésbé látszanak, kevésbé feltűnőek, mert mély lelki változások. Az első hétéves periódus A Waldorf-pedagógia úgy tekint a gyermekre és általában az emberi szervezetre, mint ami test-lélek-szellem hármas egységeként alakul és formálódik. A születést…

A Waldorf sem tökéletes

– Kedves Eszter, kérlek, mesélj magadról röviden. – Szabó Eszter vagyok, 22 éves. Gödöllőn kezdtem a waldorfos létet, először az óvodában, majd az iskolában. Amikor tizedikesek lettünk, kiderült, hogy a gödöllői Waldorfban nem folytathatjuk tovább, mert az iskola gimnáziumi része megszűnik. Így a 11. osztályt az akkor újonnan alakuló Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumban kezdtük. Itt is érettségiztem, 2016-ban. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen tanulok, Szociológia alapszakon. A szüleim mindketten pedagógus végzettségűek, így a Waldorf-módszerről is tanultak a főiskolán. Már akkor is nagyon szimpatizáltak vele, és amikor én óvodás korú lettem, úgy vélték, hogy számomra a Waldorf lenne a legmegfelelőbb. Később p…

Interjú az osztálytanítónkkal

A neved ismerősen cseng Waldorf-körökben, hisz már régóta és sokrétűen veszel részt a Waldorf-mozgalomban. Kérlek, foglald össze, hogy eddig mivel foglalkoztál pályafutásod alatt.  15 éve vagyok Waldorf-tanár, feleségemmel 7 éve élek Pécelen, 2 kislányunk büszke édesapjaként. A 15 év alatt pedig nem csak tanítottam, hanem cikkeket írtam, fordítottam, szaklapokat szerkesztettem és  kutató munkát is végeztem. Főként Waldorf-gimnazistákkal, de általános iskolásokkal is foglalkoztam. Elsősorban angol nyelvet tanítottam, emellett biológiát és földrajzot is. Sokszor megtapasztaltam persze, hogy bár azt hittem, én tanítok, valójában a gyerekek sokkal többet tanítottak nekem. 12 évig dolgoztam a Gödöllői, majd három évig a Fóti Waldorf Is…

A finn kapcsolat

Nem részletezem a programot, Pécel finn testvérvárosából (Iisalmi) erre az alkalomra érkezett egy művészházaspár két gyermekkel, illetve a helyi zeneiskola hétfős küldöttsége. A hölgy Leena Mulari képzőművész és december végéig kiállít a péceli Hámori Házban. A péceli Szemere iskolában pedig művészeti workshopot tartott a felsősök egy részének. A hét folyamán férjével együtt több alkalommal felléptek zenészként is. Mivel nálam laktak, éjjel-nappal együtt voltunk, így felmerült az ötlet, hogy ha megyek a suliba, jöjjenek velem. Végül úgy alakult, hogy a harmadik osztály egy főoktatásán vettek részt. Aztán valamennyi gyerkőcnek meséltek magukról, Finnországról, majd előadtak néhány dalt, sőt együtt énekeltek velük a gyerekek. A köt…

Szorgos kezek szorgoskodnak

2018. október 17-én, 16.00 órakor életre hívtuk a Christophorus Waldorf Iskola Manufaktúráját. Szorgos kezek azóta is készítik a szebbnél szebb waldorfos termékeket. Eddig főleg textil játékok készültek, amelyeket a hamarosan esedékes Hagyományteremtő Bazárban szeretnénk elsősorban a közösségünk tagjainak árusítani. Filcállatokat, gyapjúangyalokat, papírcsillagokat készítünk a jövőben is. Néhányan otthon dolgoznak, varrogatnak, hajtogatnak, és lesz, aki betér az iskolába, ahol a hosszú őszi-téli estéken közösségben alkotunk, mint régen a fonóban tették eleink. Közben várjuk a további ötleteket, bármit, amit szívesen készítenénk, vagy akár megtanítanánk másokat is rá. Legközelebb már ezek a termékek is bekerülhetnek a bazári válasz…

Milyen a jó játék?

Következzen most egy idézet Rudolf Steinertől, a Waldorf-pedagógia alapítójától. Az alábbi sorok lassan 100 évesek, s bizony ha elolvassuk, kiderül, hogy az utóbbi időben nagyon elszaladt velünk a ló… A szülőket (jobb esetben) a szeretet vezérli, mert ki ne szeretne örömet szerezni a saját gyermekének? Az alábbi sorok múlt századiak, de cseppet sem elavultak, mert a vizsgálódás középpontjában a gyermek,és a gyermek egészséges fejlődése áll. Leegyszerűsítve a dolgot: Lehet, hogy egy játék örömet okoz, de vajon használ is? “… A gyermeki fantáziát azonban ki kell elégíteni, hiszen foglalkozni akar a külvilággal, különösen a játékszerekkel, vagy egyéb olyan játékokkal, amelyeket más gyerekekkel játszik. Mindaz, amit a gyerek ily módon…

Helen Eugster – Az ádventi kert

Először inkább egy játéknak tűnt, amelyben jelen volt egy mohakert fenyőgallyakkal, egy nagy és több kisebb gyertyával, és Wetzel nővér ezzel foglalta le gyerekeit a nappali vagy a hálószoba padlóján. Dr. Bort – aki akkoriban az orvos volt – belépett, és rájött, mennyire fontos ez a játék, majd meggyőzte kollégáit, hogy csinálják meg ők is az egész ház számára. Gustel nővér elhagyta a Sonnenhofot a rákövetkező évben, most az Egyesült Államokban él. Sajnos azonban nem sikerült megtudnunk tőle, hogy ez a hagyomány vagy ennek általa ismert alakja honnan eredt. A kezdeti nehézségek után, amelyek során megpróbáltuk megtalálni az adventi kert megfelelő formáját, az a forma alakult ki, amelyet ma is ismerünk. Fenyőágak egy befelé tartó s…

Adventi Kert

Idővel körvonalazódtak a részletek. Volt, aki a fenyőágak beszerzését vállalta, más az almákba tűzött gyertyákért felelt, a harmadik ember csillagokat vágott ki. Gyakoroltuk a korábbi találkozókon már az adventi dalokat is, illetve a háttérben zajlottak a hangszeres próbák. Izgatottan vártuk a nagy napot. A teljesen elsötétített terem előtti folyosóra belépve halkan beszélgető szülőket láttam, miközben a gyerekek vidáman futkároztak. Egyszer csak halk csengőszó jelezte, hogy kezdetét vette az ünnepség. Fuvola és hegedűszó csendült fel és mi csendben, szép sorban bevonultunk a terembe. Középen fenyőágakból egy spirál volt kirakva, amin bizonyos távolságokra kis csillagok sorakoztak. A középpontjában pedig egy nagy gyertya égett, me…

A harmadik osztály tanítója

– Sokáig nem akartam pedagógus lenni. Gyerekkoromban az osztálytársaim és a barátaim mondták, hogy nekem tanárnak kéne lenni, de én ezt mereven elutasítottam. Aztán valahogy a sors mégis ebbe az irányba terelt. Amikor a főiskolán eljött a tanítási gyakorlatok ideje, akkor gondoltam először komolyan, hogy mégis ez az én utam. Mert úgy éreztem, hogy nagyszerű lenne gyerekek „kezét fogva” vezetni őket az életben. – Miért a Waldorf pedagógiát választottad? – Óriási változást hozott számomra, amikor először találkoztam a Waldorf-pedagógiával. Láttam, hogy lehet ezt másképp csinálni, és ez egy fantasztikus dolog! Azt láttam, vagy így érdemes tanítani vagy sehogy. Valójában, amikor elkezdtem tanítani, akkor még nem éreztem azt, amit azut…

Szent Márton ünnepe

Megérkeztünk, és már majdnem mindenki ott várt, többen meg is öleltek. Vártunk még egy kicsit, hogy mindenki megérkezzen, közben meggyújtottuk a lámpásokat, amiket az iskolában csináltunk Edina nénivel. Utána párba álltunk, elkezdtük énekelni a Márton napi dalokat, és elindultunk be az erdőbe. Az elöl menők mindig szóltak nekünk, hogy vigyázzunk, mert gyökér, vagy fa, vagy valami más van előttünk. Ez kedves dolog volt. Amikor megérkeztünk, sorban letették a másodikosok a lámpásokat, raktak mindkét oldalra egy-egy fákját. Mi letérdeltünk, leguggoltunk, vagy törökülésbe ültünk, és néztük a műsort, amit a másodikosok adtak elő. Gabi néni dobolt közben. Nagyon tetszett, ügyesek voltak. Az előadás végén meggyújtották a tüzet, és körbeá…

A 7 jelentősége

Hihetetlen sok dolog történik egy gyermek életének első hét évében. Megszületik, belép a világunkba, és a teste – már az anyaméhben – fejlődésnek indul. Csontjai folyamatosan nőnek, erősödnek. Megtanul forogni, kúszni, mászni, járni, és beszélni. Az első hét éves időszak végét általában a fogváltás jelöli. A hét év alatti gyermek számára még nem létezik a rossz fogalma. A világ jó, biztonságos és szerethető hely. Ennek megfelelő környezetet alakítanak ki a Waldorf-óvodákban, és arra biztatják a szülőket, hogy olyan otthont teremtsenek, amelyben a gyermek családja körében szintén kedves és szerethető világban élhet. Ez az egyik oka annak, hogy ezekben a korai években tündérmeséket olvasnak, mesélnek a gyerekeknek a Waldorf-óvodákba…

Vele szépek a délutánok

Mindig arra készültem, hogy gyerekekkel fogok foglalkozni. Az általános iskolai évek után Óvónőképzőben folytattam a tanulmányaimat, lelkesen készültem már az első évtől kezdve a szakmai gyakorlatokra. Sok remek élményt, örömöt éltem át a gyerekek között az óvodákban eltöltött idő alatt. Azonban megszületett bennem a döntés, hogy idősebb, nagyobb gyerekekkel fogok foglalkozni. Érettségi után ezért mentem az ELTE tanárképzőjére, ahol magyar-történelem szakon diplomáztam. Tanítottam két állami iskolában, és közben éreztem, hogy ez nem az az út, amin nekem járnom kell. Ebben a felismerésben segített, hogy a lányom Waldorf-óvodás volt, majd Waldorf-iskolába járt. Boldogan voltam tagja szülőként az óvodai és az iskolai közösségnek, ism…

Elsősök mondták…

Minden gyermek számára komoly változás, amikor óvoda helyett iskolába kezd járni. A Waldorf-iskolásoknak ez „kíméletesebb” átmenetet jelent, de mindenképpen más helyen, ismeretlen közösségben, új szokásokkal találkoznak ők is. Kíváncsiak voltunk, hogyan élték meg az idén iskolát kezdő elsősök ezt a nagy változást. Tanulságos válaszokat kaptuk. Arra a kérdésre, hogy „mit szeretsz a legjobban az iskolában?”, volt aki rávágta: „mindent!” Aztán: „a formarajzot, hogy nem kiabálós a tanítónéni, és a gyerekeket is szeretem, meg azt, hogy illatgyertya van.” Egy másik kislány szerint a füzetmunka a legjobb a suliban (ami a kérdés feltevésekor a formarajzot jelentette), hozzátéve: „és az euritmia, de a legeslegjobb a szünet!” Megint más sze…

Az első epocha

Formarajz órán a betűelemekkel ismerkednek, ami előkészíti az írás, az olvasás, a geometria és a számolás tantárgyakat. Felváltva gyakorolják az egyenes és görbe vonalakat, különböző méretekben és formákban. Ezáltal kifejlődhetnek az első osztályban használatos alapvető formák: a pont, az egyenes, a görbe, a kör, a spirál, a kettős spirál. Közben megtanulnak olyan összekapcsolódó alapfogalmakat, mint a függőleges-vízszintes, egyenes-görbe, jobb-bal, fönt-lent, kint-bent, hegyes-tompa, párhuzamos-merőleges. A tanulás folyamata úgy zajlik, hogy az osztálytanító először felrajzolja a formát a táblára. Miután a gyerekek látták a formát, egy képzeletbeli vonal mentén lejárják a földön, nagy mozdulatokkal lerajzolják a levegőbe a kezükk…

A fiúk is szeretnek kötni

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre fejt ki jótékony hatást a kötés – az agy sejti szintjétől egészen az interperszonális fejlődésig. A kötés során végzett mozdulatok növelik a neurális kapcsolatok számát a kéregtestben, ami segíti a dominancia kialakulását, ez pedig abszolút szükséges az olvasási készséghez és nagyjából minden máshoz is. Kimondottan előnyös ez a fiúk esetében, mert az újszülött fiúk agyában még kevesebb a féltekék közötti kapcsolat. A kötés támogatja a balról jobbra és a középvonal mentén haladó szemmel követést, továbbá a mintafelismerést. Ezenkívül fejleszti a kézügyességet, a finommotorikus mozgásokat, ami nemcsak az íráshoz, hanem a beszédhez is fontos. A kötési minták olvasásának és írásának képessége állító…

Benne vagyunk a tévében!

Waldorf-iskola indul Rákosmentén címmel készült riport a Christophorus Waldorf-iskoláról.

Ajánlatkérési felhívás iskolagyümölcs-programba

Ajánlatkérési felhívás iskolagyümölcs-programba való beszállítási szerződés megkötésére 2017 Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma és e-mail címe: Alkotó Élet Egyesület, 2119 Pécel, Szent Erzsébet krt. 19/C. Képviselő neve: Bondor Tibor A beszerzés tárgya és mennyisége: „Iskolagyümölcs-program megállapodás a fenntartott iskola részére” A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében az eljárást lefolytatják: Megállapodás az 29/2017. (VI. 7.) FM rendelete az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról 4.sz.melléklete alapján, 1-6 osztályos általános iskolai, ill. 1-2 osztályos tanulók (8 évfolyamos gimnázium) részére.  A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: Megállapodás-kötéstől számított 3. tan…

A Waldorf-óvoda

Az óvónő A Waldorf-óvodák óvónőit valahogy úgy kell elképzelnünk, mint egy gazdasszonyt. Amikor megérkeznek a gyerekek, akkor az óvónők már megkezdték a napi munkát. Egyikük az ebédet készíti, a másikuk vasal, vagy épp kenyeret ken az érkező gyerekeknek. A gyerekek így a saját családjuk életéből egy másik család életébe kapcsolódnak be, melynek ők ugyanúgy tagjai. A gyerekek egy része érkezés után játszani kezd, vagy épp segít az óvónőnek. Természetesen az óvónők határozzák meg a napi teendőket, melyben a szabad játéknak és a közös éneklésnek is megvan a helye és szerepe. Ügyelnek, hogy a dolgok ne „elvágólag” történjenek, például a játék nincs keményen félbeszakítva a pakolással, hanem az óvónő maga is pakolni kezd, elkezd egy „p…

Tájékoztató előadás 2017. 02. 10.

Ezen az alkalmon bemutatkozott a fenntartó és az iskola létrejöttének története után azt is elmondta, hogy milyen költségekkel jár egy ilyen intézmény fenntartása a szülők számára. Ismét eljött két végzett Waldorf-diák, akik már az érettségit is rég maguk mögött tudhatják, így kissé érettebben tekintettek vissza a Waldorf-iskolában eltöltött évekre, mint a korábban meghívott, frissen érettségizettek. Ők megint sok kérdést kaptak, és persze most sem jutott idő mindegyik megválaszolására. A beiratkozással kapcsolatos kérdéseket azonban e-mailen is várjuk a jelentkezes@waldorfblog.hu címre, és ugyanitt fogadjuk a kitöltött jelentkezési lapokat is február 26-ig.

Tájékoztató előadás 2017. 02. 03.

Erről leghitelesebben a Waldorf-diákok mesélhetnek, akik meg is tették ezt 3. tájékoztató előadásunkon, február 3-án. No és milyen egy Waldorf-szülő élete, hogyan hat ez a pedagógia egy család egészére, mire számíthatnak, akik Waldorf-iskolába adják gyermeküket? Mindezekről egy olyan szülő mesélt, akinek gyermekei már kijárták a Waldorf általános iskolát, s jelenleg Waldorf-gimnáziumba járnak. Ezenkívül iskolánk tanári kara is bemutatkozott, röviden elmondták mit, hogyan tanítanak a Christophorus Waldorf Iskolában. A következő alkalommal, vagyis az utolsó tájékoztató előadásunkon, február 10-én pedig az osztálytanítóval is részletesebben megismerkedhet, aki ellátogat hozzánk. Valamint ismét mesél az iskolai életről néhány volt diá…

Tájékoztató előadás 2017. 01. 27.

Megannyi szemléletes történeten, saját tapasztalatain keresztül beszélt e két témáról, és az est végén felekezetre való tekintet nélkül mindenki nyugodtan tért haza, hogy a Waldorf-iskolákban senkit nem „térítenek meg”. Legközelebb, azaz február 3-án, pénteken 18.30-tól a Waldorf-iskolák szervezeti felépítéséről és a szülői szerepről lesz szó. Találkozzunk ismét!

Tájékoztató előadás 2017. 01. 20.

Nagyon jó csapat gyűlt össze, mindenki “vette a lapot”. Továbbá röviden bemutatkozott a következő elsős osztálytanító is, akivel még találkozhatnak az érdeklődők. Hiszen a soron következő pénteken ismét tartunk tájékoztató előadást, amelynek témája a művészeti nevelés és a vallásosság a Waldorf-iskolákban. Tehát pénteken, 2017. január 27-én megint szeretettel várunk minden érdeklődőt a Christophorus Waldorf Iskolában (1171 Budapest, Edző utca 24.).

Beszámoló a 2016. november 26-i találkozónkról

Szeptemberig egységes volt a csapatunk, mindenki egyaránt dolgozott a kitűzött cél érdekében: hogy megvalósítsuk álmunkat és megalapítsuk a Christophorus Waldorf Általános Iskolát és a Christophorus Waldorf Óvodát.  Szeptemberben aztán ketté váltunk:  elindult a tanítás és az oktatás vadonatúj iskolánkban a 17. kerületben így a társaság egyik része „iskolás” lett, a másik csapat pedig „óvodás szülő”. Egy ideig furcsa volt számomra ez a külön válás, de a szombati alkalom meggyőzött arról, hogy ugyanaz a közösség vagyunk egy másik minőségben. Már van egy iskolánk. Fantasztikus, nem? Alig több, mint egy év alatt egy eltökélt, céltudatos csapat megálmodta és létrehozta gyermekeik számára az ideális iskolát. Most pedig itt ültünk újra …

Tanáraink első találkozója

Ezt követően – egy kis pedagógiai rész keretében – a szabad vallásoktatás hátteréről, alapjairól és szükségességéről is hallhattunk gondolatokat, sőt, még egy rövidke drámarészlet is színesítette ezt. Jó volt, hogy – Waldorf-tanári szokásokhoz híven – erősítettük magunkban pedagógiánk szellemiségét, alapelveit a gyermeki fejlődésre vonatkozóan, hiszen annak érdekében, hogy mindig jobb és jobb nevelőkké váljunk, ebből a fajta munkából sosem elég. Ezt követően körbejártuk az épületet és a belső terek kialakítását is áttekintettük az iskolai működés és a gyakorlati vonatkozások szerint. Elhatároztuk, hogy még a nyáron újra találkozunk, hiszen egyrészt sajnos nem jutott idő egy kis közös euritmiára, másrészt erősíteni akarjuk a kötelé…

Megtartottuk első szülői estünket!

Ezt követően együtt jártuk be az épületet, megtekintettük az udvart, és felmértük a munkálatokat. Beszéltünk az anyagiakról is, és szép eredmény, hogy szülői estünk végére sikerült olyan felajánlásokat tenni, amelyek által rendelkezésünkre áll az összeg, amivel nekikezdhetünk a feladatainknak! Köszönet érte mindenkinek! Jó érzés az is, hogy a környékbeli Waldorf-iskolák telítettsége ellenére a mi gyermekeinknek lesz lehetősége átélni a Waldorf színes és emberi világát. Ez mind kihívás természetesen, ugyanakkor hihetetlenül lelkesítő is: létrehozni valamit, ami még nincs a világban! El is indult az ötletelgetés, milyen munkával kellene kezdeni, így a hétvégén beindul az iskolaudvar és a növényzet rendezése! Közben az iskolatitkárun…

Beszámoló a 2016. június 11-i találkozóról

Mesélt a gyerekek – a hivatásos földmérőket is meglepő – lelkesedéséről és talpraesettségéről. A szokásosnál rövidebb pedagógiai rész után rátértünk a technikai jellegű napirendi pontokra. Elsőként az óvoda kérdése került megvitatásra. Ennek során egyértelműsödött, hogy 2016. szeptemberétől Pécelen, a korábban kiszemelt Kölcsey utcai ingatlanban nem tud óvoda indulni. Az itt működő intézmény lehetőségéről azonban nem mondtunk le. Esélyt adunk annak, hogy amennyiben az akadályok elhárulnak egy év alatt, akkor a következő tanévben az ideiglenes helyéről a Kölcsey utcába tudjon költözni az óvoda. Átmeneti megoldásként két ingatlan kínálkozott. Az egyik Budapest XVI. kerületében, a másik Pécelen. A vezetőség ismertette a jelenlévőkkel…

Megtaláltuk az épületeket, célegyenesben vagyunk!

A fő téma természetesen az épületkérdés volt, amelynek kapcsán számunkra kedvező döntés született a május 26-i képviselőtestületi ülésen. A kérelmek beadásához szükséges többi előkészület, a dokumentumkészítés tekintetében már szinte minden készen állt. Tehát részletesen átbeszéltük a lehetőségeket, a jelenlegi helyzetet, ami alapján meghoztuk a döntést arról, hogy Pécelen egyelőre nem indítunk iskolát a Határ út 3. alatt. A Christophorus Waldorf Iskola a 17. kerületben, a Peregi út 97. alatt kezdi meg működését 2016 szeptember elsején. A döntésnek megfelelően az itteni működéshez adtuk be az engedélykérelmet május 30-án az illetékes Fővárosi Kormányhivatalhoz. Az óvoda székhelye is a Peregi út 97., telephelyéről később döntünk. K…

Beszámoló a 2016. május 13-i találkozóról

Ezután Szilárd a tizedikes osztályának mesélt történetet osztotta meg velünk, az angyalról és az ifjúról, aki elszalasztotta élete fontos lehetőségeit. Margit pedig nem csak mesélt, hanem egy utánzásra épülő óvodás körjáték keretében meg is mozgatott bennünket, sok mondókával és gyermekdallal. Ezt követően beszélt arról, hogy körjátékot nem feltétlenül tartanak minden nap a Waldorf-óvodában, de valamilyen hasonló tevékenység, például höcögtető mindig van. A körjátékok az adott ünnepi időszakhoz és az évszakokhoz igazodnak. A gyerekek nem szeretik, ha a felnőttek beszélgetnek a társaságukban. Ők inkább a gesztusból értenek, sokkal inkább, mint a szavakból. Ezért is fontos, hogy egy óvodásnak ne csak beszéljünk a levegőbe, hanem csi…

Vendégünk Dr. Almási Kitti

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus május 12-én látogat el hozzánk, illetve a péceli Pekáry kastélyba. Előadásának címe Önismeret, önelfogadás, önbecsülés. Vagyis, míg januárban Vekerdy Tamás elsősorban a gyermekekről, illetve a szülők és pedagógusok gyermekekhez fűződő viszonyáról beszélt, úgy ezúttal főleg a szülőkről esik majd szó. A szülőkről, akik példát mutatnak gyermekeiknek és akik képtelenek addig „jó szülőkké” válni, amíg magukkal nincsenek „kibékülve”. Amíg nem szeretik, nem ismerik magukat igazán. Mindezekről, a saját magunkhoz vezető útról részletesen szó esik majd Almási Kitti előadásában, amely május 12-én 18 órakor kezdődik a Pekáry kastélyban (Pécel, Maglódi út 12.). Jegyek Pécelen, a Régi álom teaházban (P…

Beszámoló a 2016. április 16-i találkozóról

Bemutatkozása után beszélt az euritmiáról, aminek jelentése jó ritmus. Úgy is szoktak hivatkozni rá, mint látható beszéd, látható zene, illetve gondolhatunk rá úgy, mint egyfajta lelki torna. Elmondta, hogy az óvodások és az elsősök inkább csak énekre mozognak, a második osztályban viszont megjelenik az élő zene az euritmia órán, zenére vonulnak ki és be a terembe. Ideális, ha az euritmia az ember egész életét végigkíséri, hiszen már a csecsemőknek is jó az euritmia, a kismamák azonban inkább ne végezzék, mert a születendő gyermektől (is) vesz el energiát Nem olyan rég érettségizni is lehetett euritmiából a Waldorf-iskolákban. A pedagógiain kívül létezik művészeti ága is ennek a Rudolf Steinerhez köthető mozgásformának. Beszélhet…

Átvettük az iskolaépületet!

Ez bent elsősorban takarítást, kint pedig a kert rendbe tételét jelentette, illetve e munka elkezdését. Hiszen alig látszott ki az épület a gazból, így fél napig tartott a fűkaszálás, valamint a néhol a kerítésen kívülre átlógó bokrok metszését is elkezdtük. Bőven akad még feladat, de már ez az első alkalom is elég volt ahhoz, hogy szívünkhöz nőjön a hely, a csendes környezet, a barátságos szomszédok. Többen akadtak, akik örömmel látták, hogy hosszú évek után, végre “történik valami” az ingatlannal. Kedvesen érdeklődtek, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, mi lesz az épület jövőbeli sorsa. Az egyik járókelő elmondta, hogy kellemes emlékei fűződnek az ingatlanhoz, amikor még a nyugdíjasok szolgálatában állt. Sőt, részt vett az építkez…

Pótfelvételi!

A felvételi beszélgetések jelenleg zajlanak, így rugalmasan tudjuk kezelni ezeket a késve érkező jelentkezéseket is. Valamint úgy látjuk, hogy a tervezett maximális osztálylétszámot, illetve óvodai csoport létszámát tekintve „beférnek” még a mostanában jelentkezők is. Sőt, annak érdekében, hogy a jelentkezéseknek hivatalos keretet biztosítsunk, PÓTFELVÉTELIT hirdetünk! Tehát továbbra is várjuk a jelentkezési lapokat, amelyek a Jelentkezés menüpontból tölthetők le. A jelentkezési lapok végső beküldési határideje a jelentkezes@waldorfblog.hu címre: április 29.

Beszámoló a 2016. április 4-i találkozóról

Talán mondani sem kell, hogy a Waldorf az élőt keresi, támogatja, az eleven érzésbeli átélést erősíti. Míg a halott minőség – úgy általában – rideg, színtelen, erőtlen, mozdulatlan, addig az élő színes, mozgékony, eleven, aktív és növekedő. Növekedni pedig mindig felfelé lehet, rugalmasan, alkalmazkodó módon. A bebetonozottan leszabályzott, mechanikus tevékenység valójában az embert is géppé teszi, aki mindig egyformán cselekszik, mereven, „élettelenül”. A beszabályozott oktatást juttatta ez Szilárd eszébe… A Waldorf-pedagógia azonban más utat választ, azért, hogy változásra képes diákok kerüljenek ki a Waldorf-iskolákból. Cél, hogy a gyerekek a saját ítéleteiket tudják meghozni, szabadon. Mindezt természetesen nem totális szabály…

Euritmia élőben

A hosszabb magyarázathoz tudni kell, hogy komoly embertani alapjai vannak annak, ahogyan a Waldorf-iskolák 12 évfolyamának tananyaga felépül. A pedagógia figyelembe vesz számos tényezőt, közülük is kiemelt szerep jut az életkori sajátosságoknak, a gyakorlatban pedig fontossá válik a temperamentumok ismerete. A sok különösnek tekinthető tantárgy (formarajz, Bothmer gimnasztika, euritmia, kertművelés) és a hangsúlyos művészeti oktatás elengedhetetlen az egészséges emberi fejlődés szempontjából. Mert milyen az egészséges, teljes ember? Kezdjük talán inkább azzal, milyen az állat. Az állatoktól sok dolgot kívánt már meg az ember: a sasnak éles a szeme, a kutyának kitűnő a szaglása, az ökörnek a teherbírása elképesztő, és még sorolhatn…

Első felvételiző

Hiszen az egyesületi tagok számára már ez a folyamat is elkezdődik februárban. Mi duplán érdekeltek vagyunk az ügyben, mert egyik gyermekünk óvodába, a másik iskolába megy majd az új Waldorf-intézménybe. A felvételi tájékoztatók alapján elmondtuk nekik, hogy mi vár rájuk, bár sokat mi sem tudtunk: a nagyobbik egyedül megy be egy játékos beszélgetésre, mi, szülők pedig addig az óvónénivel beszélgetünk (a kisebbik gyermekünk így a nagyinál várt bennünket). Mi mérsékelt izgalommal vártuk a nagy napot, az iskolába készülő fiúnk viszont kérdezősködött, hogy mi lesz majd ott a felvételin, hiszen neki ez az első ilyen esemény az életében. Megnyugtattuk, hogy garantáltan jól érzi majd magát. A megjelölt időpontban kétfelé vált a család, f…

Beszámoló a 2016. március 18-i találkozóról

A Húsvét előtti utolsó találkozónk fő témája a Húsvét ünnepe, illetve ehhez kapcsolódóan a gyerekek „vallásos élete” volt a Waldorf berkeiben. Nem véletlen az idézőjel, hiszen ez a vallásos élet inkább vallásos élmény, amely nem hasonlítható a felekezethez kötődő vallásokhoz. A Waldorf-családok számára a vallásos élet nem dogmatikus, mindenki gyakorolhatja a maga vallását, az óvodásoknak és iskolásoknak azonban ettől, azaz felekezettől független „vallási szokásaik” vannak. Ilyen vallási szokás például – mind az óvodában, mind az iskolában – a gyermekekkel közösen mondott fohász. A mindennapi fohász többek között felkelti azt az érzést, hogy a világ nem csak fizikai valóság, hogy azt rend és isteni hatalom hatja át, amiben bízni le…

Beszámoló 2016. március 4-i találkozóról

Ezen az összejövetelen a vezetőségi tagok tételesen végigvették és bemutatták a résztvevőknek a potenciális épületeket, ahol szeptemberben megnyithat Waldorf-óvodánk és iskolánk. Kicsit tartottam tőle, hogy pár épület fog csak elhangzani, azok is úgy említve, hogy miért is nem felelnek meg nekünk. Ehelyett rengeteg ingatlanról esett szó. Persze egy része valóban kiesik, mert valamilyen előírásnak nem felel meg, vagy túl sokat kellene rákölteni, de még így is van sok-sok lehetőség. Ráadásul a jelenlévőknek köszönhetően további épületek is képbe kerültek több településen is. Rendkívül hatékony ötletbörzének lehettünk részesei. Azt hiszem a főiskolás tanáraim erre gondolhattak, amikor a “brainstormingot”  – becses magyar nevén az “öt…

Tájékoztató és épület

Az első, február 20-i tájékoztató után olyan visszajelzést kaptunk, hogy az elmondottak között háttérbe szorult az óvodába, így a második, február 27-i előadáson igyekeztünk ezt is pótolni. Mivel a megjelentek többsége elsőként találkozott velünk, ezért az alapoktól kezdtük a Waldorf-világ bemutatását, és persze röviden a kezdeményezésünket is bemutattuk, elmondtuk, hogyan áll jelenleg az iskola és az óvoda ügye. Érthető módon mindkét alkalommal kiemelt érdeklődés övezte az épület kérdését, hiszen továbbra sem adtunk még meg pontos címet, ahová szeptembertől járhatnak az elsősök és az óvodások. Ennek oka pusztán annyi, hogy „az igazi” ingatlan még várat magára. Különféle megoldások kerültek a látóterünkbe az épületkérdés megoldásá…

Beszámoló a 2016. február 6-i találkozóról

A felvételi időszak aktualitásából adódóan, Erzsébet beszélt a Waldorf-felvételiről, amelynek már az elnevezése sem stimmel. Ugyanis itt ennek célja a gyermek mélyebb megismerése, semmint megmérettetés elé állítása, ahogy az a felvételik esetében általában történik. Részletesen megismerhettük a felvételi módszereket, az osztályalakító szempontokat. Megtudtuk, hogy a felvételin igyekszik „belelátni” a tanító a gyermekbe, szellemi-lelki világát is minél inkább igyekszik megismerni. Ugyanis legalább annyira fontos, hogy a gyerek mit üzen a tanítónak, milyen kérdéseket vet fel a tanítóban, mint az, hogy a gyerek mit tud. Mint Erzsébet fogalmazott, „hála Istennek, hogy vannak problémák” a gyerekek fejlődése során, amelyek az adott élet…

Indul a felvételi!

Épületünkről jelenleg még tárgyalásokat folytatunk, pedagógusaink – közel teljes létszámban – rendelkezésre állnak. Erőforrásokat gyűjtünk, kapcsolatokat építünk, igyekszünk minél több embert megismertetni a kezdeményezéssel. Úgy látjuk, majdnem minden adott ahhoz, hogy 
óvodánk és iskolánk első osztálya szeptemberben megnyisson. Mivel azonban ezt biztosan ma még nem jelenthetjük ki, feltétlenül tájékoztatni szeretnénk erről az érdeklődőket. Helyzetünk és céljaink ugyanakkor megkívánják, hogy elindítsuk a felvételi 
folyamatot. A hozzánk benyújtott jelentkezés mellett viszont törvényileg is mindenképpen szükséges kérni a gyermek felvételét a helyileg illetékes állami intézménybe. Ezenkívül esetleg más Waldorf-óvodába, -iskolába is…

Beszámoló a 2016. január 23-i találkozónkról

A pedagógiai részt újfent Szilárd tartotta meg. Itt szóba került rengeteg dolog. Többek között az, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni az életfogytig tartó tanulás fontosságát. Rávilágított arra is, hogy hit és bizalom kell a Waldorf-pedagógiával kapcsolatban ahhoz, hogy a szülők, a pedagógusok és a gyermekek egy jól működő háromszöget alkothassanak. Ismét elhangzott, hogy a Waldorf rugalmas, talpraesett diákokat nevel és tanít, ahelyett, hogy sémákban gondolkodna. Szilárd hangsúlyozta, hogy az ember régóta ősi minta alapján fejlődik, mind a mai napig, bár a jelenlegi világ ezt mintha nem akarná észrevenni, és sok tekintetben meg is zavarja ezt a fejlődést. Ezen a napon is szóba került, hogy a gyerekek ösztönös utánzási képessége 7…

Nálunk járt Vekerdy Tamás

Az előadás előtt volt lehetőségem a szervező stáb tagjaként közvetlenül találkozni vele. Rögtön szembe tűnt, hogy egy igazi úriember, aki ráadásul nagyon jókedélyű. Ha egy tökéletes előadás receptjét akarnám leírni, akkor az valahogy így nézne ki: Hozzávalók: Vekerdy Tamás remek szervezők egy helyszín technikai feltételek jó közönség nagy adag humor Elkészítése: Vegyél két szervezőgárdát, akik remekül együtt tudnak működni! Hívd meg Vekerdy Tamást előadónak bármely gyermeknevelést érintő témában! Válassz egy helyszínt és biztosítsd a megfelelő technikai feltételeket! A jó és nagyszámú közönség biztosított lesz az előadó neve hallatán. Végül pedig a humort bízd Vekerdy Tamásra. Amennyiben mindent a receptnek megfelelően csinálsz, g…

Beszámoló a 2016. január 9-i találkozóról

Nagy örömömre szolgált azonban, hogy két új családot is köszönthettünk köreinkben. Az eredeti tervek szerint jött volna hozzánk Waldorf-óvónő, hogy tovább vezessen minket a Waldorf-pedagógia megismerésének ösvényén. Az ónos eső azonban gátat szabott ennek, így Szilárd – jó Waldorf-osztálytanítóhoz híven – rögtönzött. A szokásos babzsák dobálós ismerkedés, ritmusjátékok és angol nyelvi dalocska után a lovak közé csaptunk. Meghallgattuk az újonnan érkezők bemutatkozását és annak történetét, mi is vezette őket a Waldorf-irányba. Hallhattunk sok hasznos információt a Waldorf-iskolák nyelvoktatásáról, a születésnapi ünnepségek meghitt hangulatáról, különböző gyermekneveléssel kapcsolatos elvekről, és az etikusabb világ megvalósulásához…

2015 utolsó találkozója

Megtudtuk, hogy ez a speciális mozgásművészet hosszú távon hat és például a hangokat jeleníti meg mozdulatokban. Az euritmia nem csupán egészséges, de például egy osztályban fokozza a szociális erőt, egységet, segít jó közösséget kovácsolni a társaságból. Mindezt ki is próbáltuk az Í-Á-Ó gyakorlattal. Ennek köszönhetően megtapasztalhattuk, hogy az euritmia azért is jó, mert az egész testet, sőt teljes lényünket aktivizálja, így nem csak a fejünket használjuk – ahogy egy Waldorf-diák sem, szemben állami iskolába járó társával. (Ennek kapcsán azt is megtudhattuk, hogy mi köze az euritmiának a részeg orvoshoz.) Szintén kiderült, hogy az euritmia tulajdonképpen tiszta matek, azaz geometria, és a természetben minden leírható euritmiáva…

Beszámoló a 2016. december 5-i találkozóról

Már a terembe lépve érezni lehetett a vidám hangulatot, ahogy a terem megtelt még inkább élettel ezektől a fiataloktól. A legszembetűnőbb dolog számomra az volt, hogy mennyire közvetlenek, nyitottak ezek az ifjak. Aztán ahogy beszélgettünk velük arról, hogy milyen volt a Waldorf-iskola, hogyan érettségiztek, és hogy “megérte-e” Waldorf-iskolába járni stb., egyre inkább azt éreztük, hogy igen, mi is ilyen klassz srácokat szeretnénk majd a családi fészekből útjukra bocsátani. Miért? Mert nem a hagyományos keretek között megfásult fiatalok ültek velünk szemben, hanem olyan kedves, energikus, csupaszív emberek, akiket látva elhiszed, hogy van remény egy jobb világra. Ritka manapság a fiatalok körében az a fajta gondolkodás, amivel ez…

Beszámoló a 2015. november 12-i találkozóról

Hosszasan beszélgettünk arról, milyen tárgyi és nevelési környezet segíti elő a leginkább azt, hogy a gyerekekből kreatív, alkotó, kezdeményező felnőtt váljék. Hiszen a Waldorf-pedagógiának ez az egyik kiemelt célja: sokoldalú tudással rendelkező, együttműködésre és felelősségvállalásra képes, az életét aktívan alakító felnőttekké nevelni a gyerekeket. Ennek a gyökereit már az óvódában megtaláljuk, például a fantázia és a képzeleti tevékenység támogatásában. Hagyjuk a gyerekeket szabdon játszani – vallják az óvónők – és olyan játékok vegyük körül őket, amelyek nem korlátozzák a képzelet áramlását! Egy fakorong lehet dombtető, lépcső, dob, bicikli és még sokáig sorolhatnánk – hiszen a kisgyerek fantáziája teszi azzá. A mesehallgatá…