Vele szépek a délutánok

Mindig arra készültem, hogy gyerekekkel fogok foglalkozni. Az általános iskolai évek után Óvónőképzőben folytattam a tanulmányaimat, lelkesen készültem már az első évtől kezdve a szakmai gyakorlatokra. Sok remek élményt, örömöt éltem át a gyerekek között az óvodákban eltöltött idő alatt. Azonban megszületett bennem a döntés, hogy idősebb, nagyobb gyerekekkel fogok foglalkozni. Érettségi után ezért mentem az ELTE tanárképzőjére, ahol magyar-történelem szakon diplomáztam. Tanítottam két állami iskolában, és közben éreztem, hogy ez nem az az út, amin nekem járnom kell. Ebben a felismerésben segített, hogy a lányom Waldorf-óvodás volt, majd Waldorf-iskolába járt. Boldogan voltam tagja szülőként az óvodai és az iskolai közösségnek, ismerkedtem a pedagógiával: ébresztgetett, nyitogatott, és kezdtem másképp figyelni a gyerekekre, a világra. Az utam a Waldorf-továbbképzésre és 1999-ben tanárként a Kispesti Waldorf Iskolába vezetett.

Kinyílt előttem a világ, újabb és újabb szépségeit, színeit, mélységeit fedeztem fel. Fontosak a Waldorf-intézmények; fontos számomra a Waldorf-pedagógia. Pedagógusként és szülőként is az érkező individualitások életbe belépését segítjük. Nemes feladat átadni, megmutatni a gyerekeknek, hogy a világ jó, szép és igaz, és nagyszerű részese lenni annak a folyamatnak, amelyben a gyerekek valódi ismeretet kapnak a világról. A mi részünkről szükséges, hogy a mindennapokban tudatosan őrizzük, fejlesszük ezt a pedagógiát… És amikor mindez párosul azzal, hogy a sorsuk által idevezetett gyermekek szülei egyre tudatosabban, megértésből támogatják az iskolában folyó munkát, akkor a gyerekek biztonságban, harmonikusan növekedhetnek. Egy antropozófiai alapokra építkező intézménynek, közösségnek jövőt hordozó módon kell élnie, fejlődnie; mi is erre törekszünk.

Örömmel veszek részt (immár második éve) a Christophorus Waldorf Iskola mindennapjaiban, izgalmas együtt lenni kíváncsi, nyitott, olykor csibész gyerekekkel, és szeretek együtt gondolkodni, tevékenykedni kollégáimmal. Bízom az iskola erősödésében, növekedésében.

Hegedűs Beáta osztálytanító

  • Extra lesson tanárt keresünk

    Extra lesson tanárt keresünk

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől extra lesson tanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óraadó történelemtanárt keresünk.

    Óraadó történelemtanárt keresünk.

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől óraadó történelemtanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óraadó angoltanárt keresünk

    Óraadó angoltanárt keresünk

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől óraadó angoltanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óraadó magyartanárt keresünk

    Óraadó magyartanárt keresünk

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől óraadó magyartanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óvodai hívogató

    ,

    Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket 2026. február 23-án 17 órakor tartandó tájékoztató estünkre a Christophorus Waldorf Óvodába. Eseményünkre kizárólag felnőtteket várunk. Helyszín: 1108 Budapest, Sibrik Miklós út 66-68. Bejárat a Mádi utca felől. Kérjük, regisztráljanak a christophoruswaldorfovi@gmail.com címen.

    Elolvasom

  • Hívogató estek

    Kedves Érdeklődők! Januárban három időpontban is lesz lehetőségük megismerkedni iskolánk pedagógiájával, az itt tanító pedagógusokkal és iskolánk működésmódjával. Minden alkalommal egy kicsit betekintést nyerhetnek az itt folyó munkába.  A témát bemutató előadás után a felmerülő kérdések megválaszolására is lesz lehetőség.Ezekre az alkalmakra csak felnőtteket várunk, gyermekfelügyeletet nem tudunk biztosítani. Időpontjaink: Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

    Elolvasom

  • Óraadó fizika- és kémiatanárt keresünk

    Óraadó fizika- és kémiatanárt keresünk

    Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel a christophorusjelentkezes@gmail.com e-mail címen lehet. Várjuk középiskolai tanári végzettséggel rendelkező és a Waldorf-pedagógia iránt nyitott kollégánkat.

    Elolvasom