Tájékoztató és ép ület
Az elmúlt hétvégéken két alkalommal is tájékoztató előadást tartottunk a szeptemberben induló Waldorf-iskoláról és -óvodáról. Örömmel láttunk egyre több új arcot ezeken a rendezvényeken. Más volt a téma a két előadáson, így sok mindenről szó esett itt, de elsősorban természetesen a Waldorf-pedagógia volt a téma mindkét alkalommal.
Az első, február 20-i tájékoztató után olyan visszajelzést kaptunk, hogy az elmondottak között háttérbe szorult az óvodába, így a második, február 27-i előadáson igyekeztünk ezt is pótolni. Mivel a megjelentek többsége elsőként találkozott velünk, ezért az alapoktól kezdtük a Waldorf-világ bemutatását, és persze röviden a kezdeményezésünket is bemutattuk, elmondtuk, hogyan áll jelenleg az iskola és az óvoda ügye.
Érthető módon mindkét alkalommal kiemelt érdeklődés övezte az épület kérdését, hiszen továbbra sem adtunk még meg pontos címet, ahová szeptembertől járhatnak az elsősök és az óvodások. Ennek oka pusztán annyi, hogy „az igazi” ingatlan még várat magára. Különféle megoldások kerültek a látóterünkbe az épületkérdés megoldására és ezeken dolgozunk jelenleg is. Kaptunk ajánlatot külön óvodaépületre, így más helyszínen működne az óvoda és az iskola, aminek megvannak az előnyei és a hátrányai. Szóba került olyan épület is, amelyben bőven elférne az óvoda és akár a majdani mind a nyolc osztály is. Ám egy ekkora épület bérlése, fenntartása – pláne esetleges megvásárlása – most még túlzott terhet róna az egyetlen óvodai csoportból és az első osztályból álló közösségre. Vagyis elsősorban olyan épületet, olyan megoldást keresünk, amelyben reálisan megvalósítható a szeptemberi indulás és lehetőséget ad a későbbi bővülésre valamilyen formában. A Facebookon korábban már közzétettük, a tekintélyes számú új érdeklődő miatt azonban most is aktuális és fontos megemlíteni, hogy természetesen szívesen veszünk minden segítséget, ötletet, javaslatot, felajánlást ezen a területen is. Hiszünk abban, hogy sikerül megvalósítani a célunkat, és persze örülünk annak, ha bárki meg tudja könnyíteni a dolgunkat. Tehát továbbra is minden ingatlan érdekel, ami megoldást jelenthet számunkra ahhoz, hogy szeptemberben elindulhasson egy Pécel környéki Waldorf-óvoda és -iskola.
Köszönjük!