Indul a felvételi!
Elérkezett a felvételik időszaka a Waldorf-intézmények életében, így természetesen mi is megkezdjük a felvételi folyamatot. Hiszen az Alkotó Élet Egyesület mindent megtesz azért, hogy 2016 szeptemberétől új Waldorf-óvodát és -iskolát indítson el. A kezdeményezés aktuális helyzetéről itt a honlapon, valamint Facebook oldalunkon (Waldorf Pécelen), megadott elérhetőségeinken vagy személyesen, rendszeres, meghirdetett találkozóinkon tájékozódhatsz.
Épületünkről jelenleg még tárgyalásokat folytatunk, pedagógusaink – közel teljes létszámban – rendelkezésre állnak. Erőforrásokat gyűjtünk, kapcsolatokat építünk, igyekszünk minél több embert megismertetni a kezdeményezéssel. Úgy látjuk, majdnem minden adott ahhoz, hogy óvodánk és iskolánk első osztálya szeptemberben megnyisson. Mivel azonban ezt biztosan ma még nem jelenthetjük ki, feltétlenül tájékoztatni szeretnénk erről az érdeklődőket.
Helyzetünk és céljaink ugyanakkor megkívánják, hogy elindítsuk a felvételi folyamatot. A hozzánk benyújtott jelentkezés mellett viszont törvényileg is mindenképpen szükséges kérni a gyermek felvételét a helyileg illetékes állami intézménybe. Ezenkívül esetleg más Waldorf-óvodába, -iskolába is érdemes lehet jelentkezni. Amennyiben a mi intézményünket illetően minden sikerrel megvalósul, akkor erről azonnal tájékoztatást adunk, s ha a gyermek időközben már felvételt nyert máshová, akkor egy egyszerű átjelentkezéssel be tudnak iratkozni hozzánk.
A felvételi folyamat részletei, lépései:
Nyilvános előadások a Waldorf-pedagógiáról és az intézmények működéséről, illetve tájékoztatás a kezdeményezés aktuális helyzetéről, a Péceli Művelődési Házban (Pécel, Isaszegi út 3.), február 20-án és 27-én, délelőtt 9:30-11:30 óra között.
Kitöltött jelentkezési lapok leadási határideje: 2016. március 5.
Személyes felvételi elbeszélgetés a gyermekekkel és szüleikkel: március folyamán.
Kiértesítések az eredményről: április folyamán.
Mindenekelőtt tehát várunk a februári tájékoztató előadásokra, illetve biztatunk a jelentkezési lapok kitöltésére. Innen tölthető le az óvodai jelentkezési lap és innen érhető el az általános iskolai jelentkezési lap. Ezek leadási határideje március 5.
Szeretettel várjuk a jelentkezéseket!