Első felvételiző
Messze van még a szeptemberi iskolakezdés, nekünk valahogy mégis már hónapok óta e téma körül forognak a gondolataink. Így jár az ember, ha iskolaalapításra adja a fejét. Persze nem bánjuk, sőt, a gondolkodáson túl teszünk is a siker érdekében és néha gyorsan kell döntést hozni. Ilyen hirtelen jött döntés várt ránk akkor is, amikor levelet kaptunk, hogy az elkövetkező napok egyikén felvételizni kell mennünk.
Hiszen az egyesületi tagok számára már ez a folyamat is elkezdődik februárban. Mi duplán érdekeltek vagyunk az ügyben, mert egyik gyermekünk óvodába, a másik iskolába megy majd az új Waldorf-intézménybe. A felvételi tájékoztatók alapján elmondtuk nekik, hogy mi vár rájuk, bár sokat mi sem tudtunk: a nagyobbik egyedül megy be egy játékos beszélgetésre, mi, szülők pedig addig az óvónénivel beszélgetünk (a kisebbik gyermekünk így a nagyinál várt bennünket).
Mi mérsékelt izgalommal vártuk a nagy napot, az iskolába készülő fiúnk viszont kérdezősködött, hogy mi lesz majd ott a felvételin, hiszen neki ez az első ilyen esemény az életében. Megnyugtattuk, hogy garantáltan jól érzi majd magát. A megjelölt időpontban kétfelé vált a család, fiúnk az egyik terembe, mi pedig a másikba mentünk egy órácskára. A magunk részéről minden úgy zajlott, ahogy vártuk, párommal együtt, hármasban beszéltünk magunkról, családunkról, életszemléletünkről és az óvodába készülő gyermekünkről. Válaszoltunk a felmerülő kérdésekre és kíváncsian jöttünk ki, hogy mit mesél majd a nagyfiúnk. Rövid kérdésünkre még rövidebb választ kaptunk: jó volt. Ennyi. Se több, se kevesebb nem derült ki, illetve kis idő után még elmondta, hogy meséltek neki és a mesében ő volt a főhős, sőt még feladatot is kapott. Ennél viszont végképp nem lettünk okosabbak.
E délelőtti esemény után óvodába ment a leendő iskolás is, és amikor délután érte mentünk, akkor fogadott váratlan és kitörő lelkesedéssel a délelőtti felvételivel kapcsolatban: „anya, nagyon jó volt a délelőtti felvételi, én holnap is akarok menni jó? Sőt, minden nap megyek, akár az óvoda helyett is, rendben?” Ezt követően még többször is eszébe jutott fiúnknak a felvételi, ami minden bizonnyal nem viselte meg őt, a tanítókkal folytatott beszélgetés alapján viszont számunkra nagyon tanulságos volt. Örömmel vettük tudomásul, hogy fiúnk érett az iskolára, még ha akad is olyan terület, ami odafigyelést igényel nála.
Minden felvételizőnek hasonlóan kellemes felvételit kívánok!