Beszámoló a 2016. január 23-i találkozónkról

Eljött az újabb találkozó ideje. Mondhatjuk lassan már, hogy a szokásos babzsákdobálós ismerkedős játékkal és ritmusgyakorlatokkal kezdtük ezt a találkozót is, hiszen nagy örömünkre ismét új érdeklődőkkel ismerkedhettünk meg.

A pedagógiai részt újfent Szilárd tartotta meg. Itt szóba került rengeteg dolog. Többek között az, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni az életfogytig tartó tanulás fontosságát. Rávilágított arra is, hogy hit és bizalom kell a Waldorf-pedagógiával kapcsolatban ahhoz, hogy a szülők, a pedagógusok és a gyermekek egy jól működő háromszöget alkothassanak. Ismét elhangzott, hogy a Waldorf rugalmas, talpraesett diákokat nevel és tanít, ahelyett, hogy sémákban gondolkodna. Szilárd hangsúlyozta, hogy az ember régóta ősi minta alapján fejlődik, mind a mai napig, bár a jelenlegi világ ezt mintha nem akarná észrevenni, és sok tekintetben meg is zavarja ezt a fejlődést. Ezen a napon is szóba került, hogy a gyerekek ösztönös utánzási képessége 7 éves korig tart, amely nem csupán a tetteinkre vonatkoztatva igaz, hanem érzéseinkre és gondolatainkra is. Aztán 7 és 14 éves kora között akkor boldog egy gyermek, ha olyat tehet, ami mások szerint – akikre ő felnéz – helyes. Valamint örök érvényűen, kortól függetlenül igaz a szeretet és a testvériség fontossága. Végül pedig Szilárd felolvasott egy részt Rudolf Steiner: A nevelés, mint társadalmi kérdés című művéből.

A pedagógiai rész után rátértünk a technikai megbeszélni valókra, amikből bőven akadt, két nappal Vekerdy Tamás előadása előtt. Szerencsére ezzel kapcsolatban a munka dandárját már elvégeztük, csak apró finomításokra került sor. Ezeket pedig gyors ötletelésekkel, remek emberek remek vállalásaival gyorsan le is tudtuk zárni. A megbeszélés fénypontja pedig számomra az volt – a Vekerdy Tamás-féle előadáson túl –, amikor a jelenlevők egyetértésével megállapodtunk abban, hogy a felvételi folyamatokat nekünk is meg kell kezdenünk, függetlenül attól, hogy még nincs épülete intézményeinknek. Azt gondolom, hogy ez egy újabb mérföldkő az egyesületünk életében. Ennyire nagyot csak kevesen álmodtak szeptemberben, amikor a komolyabb munkát elkezdtük. Hiszen mindig csak a következő lépéseket néztük és tettük meg ahhoz, hogy a hőn áhított Waldorf-intézményeink megszülethessenek. Persze a végső cél azért mindig, mindenki szeme előtt ott lebegett. Ezt másképp nem is lehet csinálni, csak úgy, ha elhiszed, hogy egy jó csapattal bármire képes lehetsz. Most pedig már a felvételi folyamatok mikéntjéről beszélgettünk. Neil Armstrong Holdra szálláskor elhangzott mondata jutott eszembe: “Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” Valami ilyesmit élünk mi is meg, csak kicsiben. Gyerünk, csak így tovább! Haladjunk tovább a siker útján!

Találkozunk újra két hét múlva – február 6-án – szombaton, a szokásos helyen (Péceli Művelődési Ház), a szokásos időben (9 órakor).