Beszámoló a 2016. április 16-i találkozóról
Rekord sokan gyűltünk össze ezen a szép, szeles áprilisi napon és rekord sok új arccal ismerkedhettünk meg. Közéjük tartozott Kolinger Margit (Margó) euritmia pedagógus. Megtudtuk tőle, hogy óvónőként kezdte pályafutását, ám már 15 éve tanít Gödöllőn euritmiát. Nagy örömünkre szolgál, hogy elfogadta a felkérésünket, és nálunk is ő dolgozik majd a gyerekeinkkel.
Bemutatkozása után beszélt az euritmiáról, aminek jelentése jó ritmus. Úgy is szoktak hivatkozni rá, mint látható beszéd, látható zene, illetve gondolhatunk rá úgy, mint egyfajta lelki torna. Elmondta, hogy az óvodások és az elsősök inkább csak énekre mozognak, a második osztályban viszont megjelenik az élő zene az euritmia órán, zenére vonulnak ki és be a terembe. Ideális, ha az euritmia az ember egész életét végigkíséri, hiszen már a csecsemőknek is jó az euritmia, a kismamák azonban inkább ne végezzék, mert a születendő gyermektől (is) vesz el energiát
Nem olyan rég érettségizni is lehetett euritmiából a Waldorf-iskolákban. A pedagógiain kívül létezik művészeti ága is ennek a Rudolf Steinerhez köthető mozgásformának. Beszélhetünk szociál vagy munkahelyi euritmiáról, és idős korban is kiváló egészségmegőrző módszer. Sőt létezik gyógyeuritmia, amivel akár zárkózott, vagy tartásproblémákkal rendelkező gyerekek állapota is javítható, vagy akár fogszabályzásban és különféle betegségeken is segít.
Az óvodában még csak 10-15 perces euritmia foglalkozás van, miután az euritmista is bekapcsolódott a napi tevékenységbe, felvette a gyerekek ritmusát, mert csak ezt követően kezdődhet a foglalkozás. Az iskolában ez körülbelül 25 perces, plusz az átöltözés a bő euritmia-ruhába, amiben plasztikusabbak a mozdulatok és vékony talpú lábbeli (euritmia cipő) is tartozik hozzá, szintén segítve a mozdulatok szép kivitelezését.
Az óvodában körben állva, körben járva, pulzálásszerű mozgások jellemzőek az euritmiában, fentről lefelé végzett gyakorlatokkal, a megérkezésre, inkarnálódásra utalva. Kiváló test-lélek-szellem harmonizáló „terápia” az euritmia és a cselekvésvágyat fokozza, sőt az egyik legjobb akaratfejlesztő eszköz, akkor is, ha a gyerekeknek és beavatatlanok számára „haszontalannak” tűnik. Kötött mozgásforma, de ebből mit sem észlelve, leutánozva élik át a gyerekek, akik a zene és az irodalom felé is nyitottá válnak, például amiatt, hogy versekre, mesékre és zenei darabokra euritmiáznak. Témáját, tematikáját tekintve követi az iskolai tananyagot, igyekszik kapcsolódni ahhoz, amivel az osztály foglalkozik. Az elmélet után bő fél órát euritmiáztunk Margóval, vegyesen óvodás, kis- és nagyobb iskolás, valamint felnőtteknek szóló gyakorlatokat végezve.
Ezt követően pedig az aktuális gyakorlati témákról beszéltünk, középpontban az épületkérdéssel. Feltettük azt a fontos kérdést, hogy a jelenlevők mit szólnak az óvoda 16. kerületi, cinkotai megvalósulásáról. Többen úgy nyilatkoztak, hogy nekik ez nem megfelelő az óvoda helyszíneként, csupán logisztikai okokból, elhelyezkedése miatt. Mindezek eredményeként tehát szavazásra bocsátjuk a kérdést az óvodában érdekelt tagjaink és a felvételt nyert szülők körében és ennek végeredményét figyelembe véve hozzuk meg a döntést az óvodaépület ügyében. Megállapodtunk abban, hogy szerdáig várjuk a válaszokat a még e hétvégén kiküldött kérdésre.
A jelenleg látókörünkben lévő épületeket tekintve ugyanis úgy gondoljuk, hogy nincs közöttük olyan, amely egyszerre óvodának és iskolának is helyet adhat. Beszámoltunk a péceli irodaházról mint legújabb esélyes iskolahelyszínről. Végül megbeszéltük, hogy legközelebb április 30-án, az óvodai tájékoztatóval egybekötve tartjuk következő találkozónkat.