Átvettük az iskolaépületet!
Június végén végre teljes jogúan átvettük, birtokba vehettük iskolaépületünket. Azt már az első itt tartott szülői estünk alkalmával is megállapítottuk, hogy akad tennivaló bőven, mire valódi iskolaformát mutat az épület, és immár hozzákezdhettünk a munkához.
Ez bent elsősorban takarítást, kint pedig a kert rendbe tételét jelentette, illetve e munka elkezdését. Hiszen alig látszott ki az épület a gazból, így fél napig tartott a fűkaszálás, valamint a néhol a kerítésen kívülre átlógó bokrok metszését is elkezdtük. Bőven akad még feladat, de már ez az első alkalom is elég volt ahhoz, hogy szívünkhöz nőjön a hely, a csendes környezet, a barátságos szomszédok.
Többen akadtak, akik örömmel látták, hogy hosszú évek után, végre “történik valami” az ingatlannal. Kedvesen érdeklődtek, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, mi lesz az épület jövőbeli sorsa. Az egyik járókelő elmondta, hogy kellemes emlékei fűződnek az ingatlanhoz, amikor még a nyugdíjasok szolgálatában állt. Sőt, részt vett az építkezésben is, valamikor az 1960-as években, és ezt követően pártházként üzemelt az épület.
Mindannyian nagy örömmel fogadták a hírt, hogy itt iskola indul szeptemberben, még ha túl sokat nem is tudtak a Waldorf-pedagógiáról. Természetesen nekik is elmondtuk, amit igyekszünk minden lehetséges módon világgá kürtölni, és őket is erre biztattuk, a környékbeliek, ismerőseik, kisgyerekesek körében: van még hely a Christophorus Waldorf Általános Iskola 2016/2017-es tanévben induló első osztályában, tehát továbbra is várjuk a jelentkezőket!