Christophorus Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI hivatalos honlapja

– Sokáig nem akartam pedagógus lenni. Gyerekkoromban az osztálytársaim és a barátaim mondták, hogy nekem tanárnak kéne lenni, de én ezt mereven elutasítottam. Aztán valahogy a sors mégis ebbe az irányba terelt. Amikor a főiskolán eljött a tanítási gyakorlatok ideje, akkor gondoltam először komolyan, hogy mégis ez az én utam. Mert úgy éreztem, hogy nagyszerű lenne gyerekek „kezét fogva” vezetni őket az életben.

– Miért a Waldorf pedagógiát választottad?

– Óriási változást hozott számomra, amikor először találkoztam a Waldorf-pedagógiával. Láttam, hogy lehet ezt másképp csinálni, és ez egy fantasztikus dolog! Azt láttam, vagy így érdemes tanítani vagy sehogy. Valójában, amikor elkezdtem tanítani, akkor még nem éreztem azt, amit azután éreztem, hogy a Waldorf-pedagógiával találkoztam. Megláttam, hogy mit jelent a Waldorf-pedagógia, és ezt úgy éltem meg, mintha a tetőn kinyitottak volna egy ablakot, és az ember azon az ablakon keresztül kilát a csillagos égre. A Waldorf-pedagógia olyan, hogy a határ a csillagos ég, és a fejlődésnek nincs vége. Valóban holtig kell tanulni, hogy ezt jól tudja csinálni az ember! Az első Waldorf-pedagógiával kapcsolatos élményem után csak később tudtam meg, hogy már létezik Magyarországon Waldorf-iskola. Fantasztikusnak tartottam, hogy vannak emberek, akik ezt csinálhatják. Aztán egyszer csak kaptam egy telefonhívást. Arról  tudósítottak, hogy a gödöllői Waldorf-iskolába angoltanárt kerestek. Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, hogy abból nem lehet baj, ha megnézem, hogy mivel jár ez. Nagyjából az egész életemet fel kellett rúgni, hogy én Gödöllőn valóban elvállaljak egy állást. Elindult a folyamat, ismerkedtünk egymással, próbatanítást csináltam. A végén a gödöllői tanárok azt mondták, hogy várnak szeretettel. Ekkor tényleg felrúgtam az egész életemet, és odaköltöztem. Így indult a Waldorf-tanári pályafutásom.

– Mióta tanítasz gyerekeket és mióta Waldorfban?

– 20 éve tanítok, és ebből 17. éve Waldorfban.

– Mi az előnye és a hátránya a gyerekek és a családok számára, ha Waldorf-iskolába járnak?

– Én inkább úgy mondanám, hogy mi az előnye, és mi az, ami kényelmetlen benne. Hátrányát igazából nem látom. Kényelmetlenséget viszont sokat tud hozni. Az embernek meg kell változtatnia az életét, ha igazán be akar tagozódni egy Waldorf-iskolába. Aki mélyen megtalálja a helyét egy ilyen intézményben, annak előbb vagy utóbb megváltozik az élete. A Waldorf-lét teljesen más gondolkodásmódot igényel és más értékrendet formál. Ezt három címszóban tudom összefoglalni: igazság, szépség és jóság. Akkor döbben rá az ember, milyen kevéssé van jelen mindez a világunkban, amikor ebben az irányban kell megváltoztatnia az életét, hogy a gyerekét minél inkább ez vegye körbe. Akkor rájön, hogy ezért nagyon sok mindent meg kell tenni, és az élet szinte minden terén szembe kell menni a mai világ szokásrendszerével, és az ún. „közgondolkozással”. Olyan változások kihívása áll elé, ami bizony sok kényelmetlenséget és fáradságot hozhat, ami ugyanakkor pozitívumokkal jár: bátorságra van szükség, kezdeményezőkészségre, vállalkozói kedvre, önállóságra, régi magatartásminták és gondolkodási sémák megváltoztatása, közösségben való gondolkozás és rengeteg, másokkal együtt végzett munka egy cél érdekében, a hordozott előítéletek lebontása belül, kiállás a környezet előítéleteivel, félelemkeltésével és negatív kritikáival szemben, stb., szóval összességében a „jól megszokott élet kényelmét” fokozatosan el kell hagynia. Ám, aki megsejti a változással járó hatalmas értéket, az egyre növekvő mértékben hajlandó a régi életét megváltoztatni, és a „régi” értékrend elveszti jelentőségét a számára. A régi meghal és új születik helyette. Már, ha az ember képes erre az újjászületésre. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy zárvánnyá kellene válnia, vagy el kellene különülnie a világtól. Sőt, inkább azt jelenti, hogy sokkal jobban meg fog érteni más embereket. Annak ellenére, hogy nem feltétlenül azonosul annak a világnak az értékrendjével. No, és az előnyök. Ezt kifejteni nehéz kérdés… Úgy gondolom, hogy akár szülőként, akár tanárként – és persze pláne gyerekként – kerül be valaki Waldorf-iskolába, nagyon gazdag világgal találja magát szembe. Annyira sokrétű ez a világ, hogy az ember el sem tudja képzelni, ha az internetet olvasgatja arról, hogy mi a Waldorf-pedagógia. Ezt át kell élni ahhoz, hogy igazából meglássuk. Az ember és ember közötti kapcsolat, ami elsőre eszembe jut. Sokat hangoztatjuk, hogy elidegenedett és felgyorsult világban élünk. De mennyit teszünk azért, hogy ne ilyen legyen? Min vagy kin múlik, hogy ez a világ olyan, amilyen? Mi egy Waldorf-intézményben úgy gondoljuk, ahogy Gandhi mondta: „Magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”. Vagyis el kell kezdeni itt és most, hogy ez megvalósuljon. A Waldorf-iskola és -pedagógia nagyon gazdag lehetőséget kínál arra, hogy az ember ilyen változásokat létrehozzon a saját életében. Ember és ember közötti kapcsolat: itt mindenki ismer mindenkit. Pont az a lényeg, hogy mindent tudunk egymásról. Annyira közel kerülünk egymáshoz, együtt dolgozunk a gyerekekért, hogy jóformán nincsenek titkok. A gyerekek már ebbe nőnek bele, amit a tanárok és a szüleik úgyszólván művelnek ebben az intézményben. Egy látens, belerejtett eleme az ittlétnek, hogy a gyerekek is egymás felé tisztelettel, szeretettel, odafigyeléssel legyenek. Sokszor tapasztalom például, hogy valakinek elkezd folyni az orra, miközben éppen körben ülünk. A másik gyerek pedig szó nélkül hoz neki egy zsebkendőt, és odanyújtja, mielőtt az észbe kapna. Vállalunk egymásért. Ma én teszem meg ezt az osztályért, holnap te teszed meg. Ez ugyanígy igaz a szülőknél is. Mert amit a saját gyerekemért teszek, azt a többi gyerekért is teszem, és amit a többi gyerekért teszek, azt általában a saját gyerekemért is teszem. A Waldorf egy másik előnye: a közösségi gondolat. Nem úgy élünk, hogy mindenki csak saját magáért tesz – ahogy az angol mondás tartja: „Every man for himself” –, hanem mindenki egymásért. Mindez egy olyan közösségi létet eredményez, aminek az előnyét bárki megtapasztalhatja, aki ennek részese. További előny, hogy a gyerekek a megfelelő életkorban kapják meg azt, amit a mai világban tudnia kell egy gyereknek, vagy képesség szinten bírnia kell. Tehát nem túl korán, ahogy ezt nagyon sokszor tapasztaljuk más irányokból, ahol túl korán kapnak meg a gyerekek ilyen-olyan ismereteket, tapasztalásokat. A Waldorf-pedagógia mindent nagyon tudatosan, szigorúan arra az életkorra időzít, amikorra való. Ilyen például a technikai eszközök használata. Mindenki tapasztalja, hogy idegességet, felgyorsultságot okoz valami a mai világban, és a gyerekek a legnagyobb kárvallottjai ennek. Ám kevesen azonosítanák ezt a technikai eszközök használatával, és valóban csak részben ez a jelenség okozója. Viszont a technikai eszközök túl korai használata kétségtelenül idegességhez, kapkodáshoz, nyugtalansághoz vezet a gyerekeknél. Úgy gondolom, óriási előnye a Waldorf-iskolának, hogy elég bátor felvállalni ezt, és nem adja idő előtt a gyerekek kezébe a technikai eszközöket. Ettől még ugyanúgy fogják tudni használni felnőtt korukban azokat. Sőt, a nagyok már médiaismeretet is tanulnak a Waldorf-iskolában, hogy ne csak használói legyenek a különféle készülékeknek, hanem tudatos felhasználók, akik kontroll alatt tudják tartani, ami a médián keresztül érkezik hozzájuk. Nagyon hangsúlyos tehát, hogy az életkori sajátosságuknak megfelelően kapnak a gyerekek tanulnivalót. Amint az is, hogy a Waldorf-pedagógia nem csupán a fejre koncentrál. Tehát nem csak az intellektust célozza, a kognitív funkciókat, a gondolkodást, hiszen ez csak egyharmad része annak, amit egy felnövekvő embernek át kell élnie, meg kell tanulnia. Az érzelmi és az akarati szféra ugyanolyan fontos. Tehát – Rudolf Steiner szavaival élve – „ugyanolyan fontos, hogy a gyerek fel tudja varrni magának a kabátgombját”, mint az, hogy milyen ismeretekkel rendelkezik a világról. Szintén ugyanolyan fontos, hogy érzelmileg érett legyen és a lehetőségekhez képest a legharmonikusabb. Az érzelmi élet ugyanolyan hangsúlyos, mint az, amit a fejével tud a gyerek, illetve, amit meg tud csinálni. Tehát fel tudja-e söpörni az osztályt, el tud-e mosogatni, meg tud-e kötni egy furulyatokot, tud-e készíteni egy szép festményt, stb. Képes-e az akaratát kontrollálni. Amíg nem képes erre, addig a figyelmét sem képes kontrollálni. Ha a figyelmét nem képes kontrollálni, akkor hogyan tanul? Akkor maximum egy dolgozatra tanul, egy jó jegyért tanul, egy vizsgára tanul. Pedig nem ezekért kell tanulnunk, hanem azért, mert a tanulás jó dolog. Szeretnénk elérni, hogy ez evidens legyen a gyerekeknek a legkorábbi gyerekkortól kezdve: a tanulás jó dolog, tanulni jó! Lehet szeretni a tanulást. Az egyik elsős gyerektől hallottam ezt a mondatot: „Szilárd bácsi! Tanuljunk már! Én úgy szeretek tanulni!” Egy egész életre elvittem ezt a mondatot. Amikor szeret a gyerek tanulni, akkor az azt jelenti, hogy érdekli, ami ott van, és összekapcsolódik vele. Akkor az nem a dolgozatnak szól, nem egy jó jegynek szól, nem a becsvágynak szól, nem a karriernek szól, hanem annak, hogy önmagában véve ez egy jó dolog. Azok a sikerek, amiket a gyerekek itt elérnek, azok embert erősítő és léleképítő élmények, amiket a tanár is megél a gyerekekkel, és ez egy csoda. Együtt örül egy gyerekkel, és azt látja, hogy ezek szárnyakat adnak. (Még a tanárnak is…) Hihetetlen erőre, önbizalomra, bátorságra tesznek szert a gyerekek. Érzelmileg harmonikusabbak, és sokkal szívesebben dolgoznak utána, bármit sokkal szívesebben tesznek meg a Waldorf-iskolában. Ha rendszeresen érik őket olyan élmények, hogy meg tud valamit csinálni – akár egy ritmust, egy kézimunkát, egy szép formarajzot –, akkor ez egy olyan erő, ami az egész életét építi. Itt nem csak egy tanévben gondolkozunk, és nem csak abban, hogy mi a tananyag, hanem egy egész életútban. Abban, hogy egy gyerek a születésétől fogva a haláláig milyen életet él. Minden egyes tevekénységet ahhoz kell igazítani, hogy a majdani felnőtt ebből mit fog tudni profitálni. Ez nem csak az effektív tudásból, információ felhalmozásból áll, hanem nagyon sok egyéb rétege van: az okosság és a tudás mellett a meleg szív, a testvéri gondolat, mint szociális érzés, és az ügyesség, talpraesettség a cselekvésben, a tettek bátorsága, az élet átitatása kreativitással, kezdeményezőkészséggel, minden olyan felvállalása, ami „saját”, és nem örökölt vagy ráerőszakolt. Csak itt az osztályteremben körülnézve annyi mindent tudnék mondani, hogy mi minden éri a gyerekeket… Aki valóban meg akar mindezzel ismerkedni, az legyen tagja egy ilyen intézménynek! Ezt igazából úgysem lehet elmondani, ezt át kell élni! Továbbá ez egy önmagát erősítő folyamat. Ha a szülők és a tanárok olyan példát mutatnak a gyerekeknek, hogy ők képesek közösségben egy célért együtt dolgozni, és a saját gyengeségeiken vagy akadályaikon túllépve képesek létrehozni valami szépet, jót, igazat ebben a világban, akkor az egy nonverbális tanítás a gyerekek felé, pusztán a példamutatás útján. Ebből sok mindent magukévá tehetnek a felnövekvő gyerekek, akik ettől erősödnek, és mindez egy pozitív spirált indít el. Így a szülők még szívesebben dolgoznak és a gyerekek még lelkesebbek, ami a tanároknak egy ajándék. Miközben a tanárokat is nagyon tudja lelkesíteni a gyerekek és a szülők lelkesedése, tenni akarása. Ez egy hármas egység a Waldorf-iskolában: gyerekek, szülők és tanárok. Ez a három egység egymást tudja erősíteni, egyre fokozódva. Néha vannak krízisek, amikor óhatatlanul előkerülnek emberi gyengeségek, mert nem hierarchikus, nem áthagyományozott formában élünk mi itt. Ezért olyan új formákat kell nekünk létrehozni, megoldásokat kell kitalálni, amik sokszor nagyon nehezek vagy fájdalmasak, és amiknek útján előjönnek olyan gátak, amiket eddig még nem dolgoztunk fel, vagy talán nem is tudtunk róla. Kihozza az emberből mindazt, ami amúgy is benne rejlett – akár gyengeségek formájában – és ez néha krízisekhez vezet. Ezeket akkor lehet jól megoldani, ha nagyon tudatosak vagyunk abban, amit csinálunk, és erre is nevel a Waldorf-iskola mindenkit, kicsiket és felnőtteket egyaránt.

– Mióta tanítasz a Christophorus Waldorf Iskolában?

– Én egyidős vagyok a Christophorus Waldorf Iskolával: alapító osztálytanítója vagyok, harmadik éve tanítok itt. Ez a legfelsőbb évfolyama az iskolának ebben a pillanatban.

– Milyenek itt a gyerekek?

– Egyrészt ez egy nagyon nehéz kérdés, másrészt az „önfényezés” soha nem helyes. Úgy gondolom, hogy a gyerekek pontosan azt adják, amiről eddig beszéltem. Ez ugyan egy felnövekvő iskola, meg kell, hogy birkózzon a maga „gyermekbetegségeivel”, tapasztalatlanságával, de mindemellett úgy látom, hogy hála Istennek nagyon szépen rátaláltunk arra az útra, amit egy felnövekvő iskolának be kell járnia. Nagyon szépen fejlődik a Waldorf-pedagógia útján, és ezt tükrözik a gyerekek is. Rendszeresen meg szoktam osztani a szülőkkel azokat az élményeket, amelyek engem is folyamatosan új erővel látnak el, hogy milyen csodákat élhetek meg itt a gyerekek között. Persze akadnak konfliktusok is, de ezeket mindig megpróbáljuk lehetőségnek tekinteni, hiszen a felnőtt létben is vannak összeütközések. Ezek lehetőségek arra, hogy tanuljunk belőle, megérezzük a gyerekekkel együtt, hogy ez jó volt vagy nem. Ha nem volt jó, akkor legközelebb hogyan csináljuk másképp. Nyilván itt is hozzák a gyerekek a magukét. Lehet ez az egyéni életútjukból származó gyengeség, vagy az idők folyamán ejtett seb, amelyeket igyekszünk mindig gyógyítani, harmonizálni. Emellett történik az a rengeteg csoda, amiket a gyerekeken lehet látni: a tanulás öröme, a felfedezés öröme. Amikor egy szorzótáblába belekezdünk és azt látni a gyerekeken, hogy csillogó szemmel fedezik fel, amint kibontakozóban vannak bennük új képességek, akkor az e fölött érzett örömük valami fantasztikus, számukra és számomra egyaránt! Szintén az, ahogy megélik, hogy megtanultak betűket, és ezekből ők a hallott szöveget vagy a beszélt nyelvet írásban tudják rögzíteni, illetve visszafelé: egy írásban rögzített gondolatsort ők már el tudnak olvasni. Az ebből fakadó öröm fantasztikus! Nos, ilyenek itt a gyerekek, hogy ezeket a csodákat megéljük. Ez nemcsak a tananyagra vonatkozik, az intellektuális tudásra, hanem például a szociális fejlődésükre. Szoktunk itt reggel teázgatni; egyszer maradt egy kis tea, és az egyik gyerek felpattant, hogy magának kiönti. Nem kellett ebbe beleavatkoznom, mert a másik gyerek szólt rá: „Figyelj csak! Nem illene megkérdezni a többieket, hogy esetleg kérnek-e?”. A kisfiú hátranézett, teljesen elképedt, látszott rajta, hogy ilyennel még nem találkozott. Azóta kínosan megkérdez mindenki mindenkit, ha megmarad, akár csak egy kiskanálnyi tea, hogy nem kér-e valaki. Most már azt is el akarják osztani, amit nem lehet! Ők akkor, abban a pillanatban tanultak valamit. Egy másik példa a mozgás óra. Van egy olyan mozgásfolyamat, amit az egyik gyereknek nehéz kivitelezni. Ilyenkor maguktól odapattannak a gyerekek jobbról-balról, és elkezdik megsegíteni a társukat. Ugyanezt tapasztaltam az egyik kis kirándulásunk alkalmával is, amikor átsétáltunk egy keskeny hídon. Vagy amikor egy óriási kötelet szoktunk pörgetni, át kell szaladni alatta, és ha valaki nem mer, odapattan mellé a másik, kérés nélkül megfogja a kezét, és azt mondja: „Gyere, segítek neked!”. Ekkor ketten már át mernek menni, és utána az osztály megtapsolja őket! Azt szoktam mondani ilyenkor a gyerekeknek, hogy most kell hazamennem, mert van egy ilyen mondás, hogy „A csúcson kell abbahagyni”. Én úgy gondolom, hogy ezek olyan pillanatok, amit aznap már nem lehet túlszárnyalni. Ha nyolc éven vagy tizenhárom éven keresztül így nevelődnek a mi gyerekeink, akkor szerintem, jó úton vagyunk!

– Mi az, amit tanácsolni tudnál egy iskolát kereső szülő számára?

– Egy Waldorf-iskolát kereső szülő számára? Ha valaki Waldorf-iskolában gondolkozik, akkor szerintem a legfontosabb – amiről eddig is szó esett – a tudatosság. Ismerkedjen meg minél alaposabban, minél közvetlenebb módon a pedagógiával és az iskolai élettel. Mert ez a legfontosabb, hogy a szülő tudja, hova érkezik és mit vállal. Ezzel nem szeretném titkolni azt sem, hogy gyakorlatilag ez egy vállalkozás, és a szülők tartják fent az intézményt. De a legfontosabb, hogy tudatosítsa, hogy mi ez. Mindezt sajnos nem lehet pusztán könyvek elolvasásával vagy internetes fórumokat böngészve megszerezni. El kell menni egy Waldorf-iskolába, meg kell nézni a gyerekeket, a felnőtteket, hogy milyenek azok az emberek, akik ott vannak. Lehetőség szerint vegyenek részt egy-egy ünnepen is, az iskola által szervezett előadásokon, nyílt foglalkozásokon. Nézzenek bele egy füzetbe, kukkantsanak be egy osztályterembe. Beszéljenek szülőkkel. Fontos a hiteles és közvetlen tapasztalatszerzés, nemcsak információ-szerzés, hanem tapasztalatszerzés! Ezt tartom első lépésben a legfontosabbnak egy Waldorf-iskola felé.

– Köszönjük a beszélgetést!

– Én is köszönöm!