A harmadik osztály és a mesterségek
A gyermekek 9-10 éves korukban egy lelki krízishelyzeten mennek keresztül, amit a Waldorf- pedagógia rubikonnak nevez. Míg korábban egységben érezték magukat a környezetükkel, most az univerzális én-érzésből való kiűzetést élik át elemi erővel: az én érzéseim nem ugyanazok, mint a másik ember érzései! Ez az elidegenedés bizonytalanságot, félelmet, lelki fájdalmat okozhat bennük – nem akarnak kitaszítottak lenni, de a visszaút lezárult.
Éppen ezért olyan tananyaggal vesszük körbe ilyenkor őket, amely segít feldolgozni ezeket az élményeket. A Teremtéstörténet hatalmas szellemi képei által megélik az emberiség egységes teremtettségét, újból átélik azt a paradicsomi lelkiállapot, amely a sajátjuk volt. Együtt rezdülnek érzéseik a Paradicsomból kiűzött emberpár fájdalmával, de arról is hallanak, hogyan tanulták meg az első emberek az önmagukról való gondoskodást: a föld megmunkálását, az állatok megszelidítését, a szerszámkészítést és az azokkal való munkát.
A tanítás a most felébredő új képességeikre ébreszti rá a gyermekeket, hogy az elveszettség érzését felválthassa a kíváncsiság és a tettvágy. Tevékenységekre ösztönözük őket, amelyekkel megtapasztalják, hogy kezük munkája által alakíthatják, otthonossá tehetik a maguk számára ezt a világot.
Nem csak az erre hívatott, ún. „Mesterségek epocha” keretein belül foglalkozunk a különféle ősi mesterségekkel: az egész évet átszövik ezek a tevékenységek. Álljon itt néhány példa a mostani harmadik osztály életéből.
Szeptemberben látványszüreten voltunk a Csúzi Családi Pincészetben, Monoron. Szőlőt szedtünk, kézi darálóval ledaráltuk és kipréseltük a szőlőlevet. A szerszámok megtisztítása után a musthoz finom zsíroskenyeret ettünk, aztán megnéztük a borospincét, végül megutaztattak minket a traktor-húzta kiskocsin is.
A Cifra tanyán, ahol egy lovasiskola is van, megetettük, megsimogattuk a kecskéket, a juhokat, a nyuszit, a baromfikat, és természetesen a lovakat is, majd megnéztük, milyen is a lóval való szántás. De nemcsak nézték, hanem fogták is az eke szarvát egyenként a gyerekek (persze, a házigazda hathatós segítségével). Megpróbáltuk, milyen az, ha mi akarjuk megmozdítani a vasekét a barázdában. Befogtuk magunkat a ló helyébe. Hát…nem csoda, hogy Sári (a lovacska), megizzadt munka közben!
Október első hetében az iskolakertben dolgoztunk. Gabi néni segítségével az előre kijelölt helyen kihúzgáltuk a gyomokat, felástuk és bekerítettük a területünket, egy földdombból áttalicskáztunk némi plusz földet a miénkre, trágyát szórtunk szét, majd elvetettük a búzánkat. Preparátumot kevertünk, és annak levével megöntöztük az egész kertet. Egy általunk készített madárijesztő-család vigyáz arra, hogy nyáron learathasuk a gabonánkat, és jövőre legyen mit feldolgoznunk.
Ezután következett a Teremtés epochánk, amiben az euritmia és a festés művészetét hívtuk segítségül ahhoz, hogy belsővé, teljesebbé tegyük a Teremtéstörténet képei általi átélést. Minden mozzanatról készült festmény a világosság megjelenésétől az ember Isten képmására való teremtéséig; a kozmikus képek euritmia mozdulatokba való átültetését a hónapünnepen nézhette meg az iskola közössége.
Az adventi időszakban gyertyát mártottunk. Az elkészült méhviasz gyertyákat az általunk kis cserepekbe ültetett Luca-búzákba szúrtuk, úgy vitték haza az ünnepi asztalra a gyerekek. Mézeskalácsot, és fonott kalácsot is sütöttünk az iskolában Flóra apukájának segítségével. (A hozzávalók kiadagolása, mérése már előkészület volt a tavaszi „Mérés epochára”, a kalács fonásnál megismert hatos fonást pedig karkötő készítésnél is használhatják majd a gyerekek.) Közben a kézimunka órákon lelkesen kötögették a gyerekek a sapkájukat. Voltak, akik olyan hamar készen lettek, hogy sálat is csináltak maguknak, vagy ajándéknak.
Meglepetésként adtuk elő a gyerekek számára a szülőkkel együtt a Paradicsomi Játékot a téli szünet előtt. Nagy öröm, megnyugvás lehet a gyermeki lélekban az, hogy Anya és Apa is tudja, átélte azt, amit én. Persze ez csak érzés szinten jelenik meg a gyerekeknél, nem mondódik ki.
A farsang előtti két hétben volt a Mesterség epochánk, amelyben arról olvastunk, beszélgettünk, hogyan lett régen inasból mester, és milyen női mesterségek voltak. Aztán három napig munkálkodtunk Méhesné Horváth Adriennel, aki megmutatta nekünk, hogyan lesz a lenyírt, mosott gyapjúból fonal. A tiszta gyapjút együtt fésültük, kártoltuk. Különböző szálakat, színeket vegyítettünk össze, és a szalaggyapjúból minden gyermek megtanult kéziorsóval fonalat fonni. Ezt a tevékenységet folytatták Lili nénivel is a kézimunka órákon.
Egy kefekötő nénit is meghívtunk. Bélteki Katalin a Magyarországon e mesterséget folytató négy kézműves mester egyike. Minden gyermek keze munkája benne van a kis cipőtisztító kefében, amit hazavihetett.
A fazekas mesterségbe is belekóstoltunk: agyagból marokedényeket készítettünk – egész kis kiállítás lett az elkészült edénykékből az osztályban!
A gyerekek nagy izgalommal készültek a farsangi mulatságunkra, ahol a harmadikosok mesterembereknek öltöztek. Mindenki elkészítette a cégérét, a jelmezét (gondolom, családi összefogással), és egy kis versecskét, találóskérdést is írt hozzá. Ez volt a betetőzése a mesterkedéseinknek!
Vannak azonban további terveink is: tavasszal kovácshoz készülünk, és egy cipész mestert is szeretnénk meglátogatni. A Skanzenban akár téglát is vethetünk, megnézhetjük a vízimalmot működés közben, láthatunk régi iskolát, és még ezernyi más dolgot. A nyár elején esedékes „Házépítés epocháról” nem is beszélve…
