a-kristalybarlang-torpeje

Iskolánk dolgozóinak, tanárainak, szülőinek kis csapata bábelőadással örvendeztetett meg minket: Szentkúti Márta A kristálybarlang törpéje c.művét dolgozták fel.

A történet kicsi gyerekeknek íródott, ezért az első előadást óvodásoknak szánták az előadók, de a másodikat persze megnézte iskolánk apraja-nagyja. Ott ültem én is. Már a díszlet elvarázsolt! Középen a barlang titokzatos mélységével, két oldalt a zegzugos erdő. Mindez színes anyagokkal, kendőkkel, fatuskókkal, festett vászonnal létrehozva - de valahogy mégis élőn, izgalmakat sejtetve...

Elkezdődött a történet. A mesélő kedves hangja, szépen mondott szavai valóban az erdő mélyére repítettek minket. Ahol csak lehetett, különféle hangszerekkel, hanghatásokkal vezettek még mélyebbre a csodák világában. Egyszer csak egy kisegér futott át a színen! Az erdő megelevenedett.

Megjelent Pitty és Potty, a két kis törpe, akik elhatározták, hogy megmentik a barlang sötétjében élő kis társukat: valahogy kicsalogatják a fényre, hogy nehogy maga is kővé váljon. Erről szól a történet. Közben tündérrel, Manó apóval, sőt magával a barlangban lakó törpével is találkozunk, mikor végre, a gyönyörű, színes virágok illatára előbújt rejtekhelyéről. Azt vettem észre, hogy magam is kisgyerekké változom, és tátott szájjal bámulom a sok csodát, drukkolok a két kis törpének, hogy megmenthessék társukat! A gyerekek, kicsik és nagyok szintén a mese birodalmába merülve nézték végig a történetet, és egyként örültünk az élet, a barátság győzelmének. A mese végén a sok fényes szentjánosbogárka megvilágította a barlang mélyén lévő drágaköveket, melyek úgy világítottak, mint a szív mélyén a szeretet.