Csodálatos élményben volt részünk a hetedik osztállyal a tanév utolsó napjaiban.

Pünkösd hétfőn kora reggel indultunk a felvidéki kalandunkra. Első állomásunk a Tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola volt, ahol (pünkösdhétfő munkanap lévén) a helyi nyolcadikos diákok mutatták be iskolájuk sajátosságait, programjait. Emlékezetes pillanat volt, amikor felvételről meghallgathattuk az Örökségünk című dal helyi változatát. A mieink is meséltek az iskolánkról, egy rögtönzött bemutatón euritmia mozdulatokkal mutatkoztak be. A hosszú buszban ücsörgés után az iskola tornatermében mozgathattuk át magunkat.


Ezután a rádió vízállás jelentéseiből ismerősen csengő Beretke tájházához érkeztünk. A házigazdáink a letűnt idők használati tárgyairól, valamint saját családi örökségükön keresztül a 20. század történelméről meséltek nekünk. Ennél személyesebb és emlékezetesebb helytörténeti órában nem is lehetett volna részünk.


Legközelebb az Andrássy család betléri kastélyának kertjében tartottunk pihenőt. Sétáltunk az ősfás parkban, megnéztük a Lánchíd egy láncszemét, a római fürdő épületét, a jegesmedve egykori vízzel hűtött barlangját.


Szepeshelyen távolról megcsodáltuk a középkori Magyarország legnagyobb várát.


Waldorfosként régről az irgalmáról, odafordulásáról ismerős Szent Mártonról nevezett katedrálisba is sikerült bejutnunk.


Ráleltünk egy másik ismerős, Szent Mihály képére is.

Szálláshelyünk a szépséges völgyecskében csobogó patakjáról kapta a nevét: Szepespatak lett a bázisunk a következő pár napban. A fiúk örömmel focizhattak, ismerkedhettek a velünk egyszerre , a Tisza mellől érkezett csoport tagjaival, a koránkelők meglátogatták az őzeket a közeli kertek alatt.
Második napunk első programja a Dobsinai jégbarlang volt. Míg felkapaszkodtunk a bejárathoz beleszippanthattunk a Tátra illatába.

Az egyedülálló jégbarlangban a huszadik század elején még műkorcsolyások edzettek.

Fantasztikus volt látni az évről-évre egymásra rakódó jégrtegek sorát.



Az erdő frissítő forrásai közt sétáltunk még egyet, mielőtt Késmárk felé vettük volna a szerpentines utakon az irányt.

Késmárk festett fatemplomának köralakú ablakait svéd hajóácsok ácsolták.

A szomszédos, különleges keleties jegyekkel díszített katedrális őrzi Thököly Imre sírját.


A német ajkúak sajtvásáráról nevezett Késmárk városka rendezett, tiszta bevárosában önállóan sétálhattak, fagyizhattak a hetedikesek megcsodálva az egykori kereskedők házainak homlokzatát.


Thököly Imre lovasszobrának megkoszorúzásával búcsúztunk a várostól Lőcse felé indulva.


Útközben kirajzolódtak a Magas-Tátra csúcsai.

Lőcse német kisvárost idéző középkori óvárosa az UNESCO világörökség részét képezi.


A főtéren a szégyenketrec tövében Attila bácsi mesélt nekünk a tragikus sorsú, később rehabilitált Géczy Juliannáról.

Fáradtan, szép élményekkel telve tértünk a szállásra. Harmadnap északnak, a lengyel határ felé kanyarodtunk, Ólubló várában kezdtük az aznapi programot.

Élő vadászmadarak kuporogtak a házikókban.

A – már inkább lengyel vonatkozású vár – Luxemburgi Zsigmondról és Benyovszky Móricról nevezetes.


A híres világutazó innen is kénytelen volt megszökni, raboskodásának, szabadulásának állít emléket a vár egyik kiállító terme.


A vár lehetőséget adott, hogy bepillanthassunk a középkor, kora újkor hétköznapi életbe a konyhán kezdve a kápolnán, palotákon át a lakótornyokig.

A néma barátok vörös tetős kolostora volt a következő állomás. Nem volt ismeretlen számunkra ez a különleges szerzetesrend a Majkon tett kirándulásunk után.


A szerzetesek magányos házai, a Dunajec, a hegyek és a természet közelsége, a rendezett gyógynövényes kert, a központi réten tartott pihenő megérinthette a lelkünket.



Az utazásunk csúcspontja egyértelműen a tutajozás volt. Sose fogjuk feledni a folyó és a hegyek zöld színét, a hol arasznyi, hol borzongatóan mélyvízben sikló lélekvesztő útját, az énekünkre abbamaradó záport, hímzett mellényes kísérőinket, a mellettünk elhaladó raftingosok vidám kiáltásait-és a mellettünk úszó kicsi kacsát sem.











Másnap hazafelé indulva, a Branyiszkói-hágón át utolsó állomásunk Kassa városa volt.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem sírja mellett közvetlenük Sibrik Miklósét is felfedeztük-tudjuk már kinek a nevét viseli az iskolánknak otthon adó út.


A fejedelem életútját bemutató freskó után száműzetésének rekonstruált rodostói házát is felkerestük.


Mellettük Kassa városának nevezetes épületeit:



Megnéztük Kassa városának nevezetes épületeit többek között Márai Sándor házát és szobrát.
Felejthetetlen, szép élményekben volt részünk. Köszönet a Határtalanul programnak!
Farkas Zsuzsanna