Waldorfból Waldorfba

Papp Réka vagyok, jelenleg az ELTE tanítóképző szakára járok, idén nyáron szerzek diplomát. Általános iskolában Waldorf-iskolába jártam, ez az időszak nagyon meghatározó része volt az életemnek. Olyan jó élményeket, tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai napig fontosak számomra. Már a waldorfos éveim alatt egyértelművé vált számomra, hogy Waldorf-osztálytanítóként képzelem el a jövőmet, csupán az ide vezető út volt kérdéses: tanárként, vagy tanítóként tanuljak tovább. Egy évet töltöttem az ELTE néprajz szakán, ez idő alatt pedig megérett bennem a döntés: tanítóként szeretném a pályámat elkezdeni. Az egyetemi gyakorlataim csak megerősítettek abban, hogy a Waldorf-iskola az a hely, ami a legjobb mindenkinek – gyereknek, szülőnek, tanítónak egyaránt. Amit korábban csak éreztem, az egyre inkább tudatos döntéssé vált. Gyerekekkel az egyetem alatt kezdtem el foglalkozni. Különböző nyári táborokban táboroztattam, illetve felvételi felkészítéssel is foglalkoztam, emellett egy gyermekotthonban mentorként dolgozom két éve.

Tudom, hogy amikor egy kisgyerek elkezdi az első osztályát egy Waldorf-iskolában, akkor nemcsak ő, hanem az egész család az iskola részévé válik. Ez sokszor rengeteg munkát, energiát követel a szülőktől, azonban nagyon sok örömet is ad: egy közösség részévé válnak, aminek minden tagja azért dolgozik, hogy a gyerekek a lehető legjobb helyen, a számukra megfelelő körülmények között töltsék iskolás éveiket. Szülőként is nagyon sok élményt hoz a Waldorf; a közös teremfelújítások, ünnepszervezések, ünnepek, szülői estek mind jó élmények lehetnek egy összetartó közösségben. A gyerekek szempontjából nagyon fontos, ami itt vár rájuk: nyugalom, biztonság és élmény. Fejlődésükhöz elengedhetetlen a nyugodt légkör, ebbe bele tartozik az is, hogy mindenre van idő, nem kell rohannunk, nem kell az első év végére folyékonyan olvasni, hiba nélkül számolni. Az, hogy a gyerekek egyéni ritmusa határozza meg, hogyan haladunk, hozzájuk van igazítva az év ritmusa, nagyban segíti őket az egészséges fejlődésben.

A biztonság is fontos, és az iskola meghatározott napirendjével, az év körforgásához igazodó mindennapokkal egy kiszámítható, biztos közeget ad a gyerekeknek, amiben jól tudják érezni magukat. Az élmények pedig mindenképpen szükségesek a tanuláshoz, hogy mindent kipróbáljunk, megfessünk, elkészítsünk agyagból, lejárjuk, megmutassuk a teljes testünkkel, hiszen így tudják a gyerekek leginkább magukévá tenni azokat, amikről éppen beszélünk, mesélünk, olvasunk. A szülőknek nagy feladat és még nagyobb felelősség az iskolaválasztás időszaka, hiszen a gyerekek életének meghatározó helyszíne kerül ekkor kiválasztásra. Minden szülő jól ismeri a gyerekét, így a legfontosabb, hogy a megérzéseire hallgasson, amikor iskolát keres számára. Fontos, hogy a szülők biztosak legyenek döntésükben, kérdezzenek, érdeklődjenek, hiszen a gyerekek megérzik a bizonytalanságot, őket is nyugtalanná teszi, ha érzik, a szüleik nem biztosak a döntésükben.

Én 2018 szeptemberétől kezdtem el ismerkedni a Christophorus Waldorf Iskolával, fokozatosan egyre több időt töltöttem itt, az adventi időszakban pedig az ünnepekbe is bekapcsolódtam. A gyerekek az első pillanattól kezdve nagyon nyitottan, kedvesen jöttek hozzám, sokat nevettünk, beszélgettünk együtt. Nagyon várom már, hogy megismerkedjek az új első osztállyal is.

Papp Réka

  • Extra lesson tanárt keresünk

    Extra lesson tanárt keresünk

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől extra lesson tanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óraadó történelemtanárt keresünk.

    Óraadó történelemtanárt keresünk.

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől óraadó történelemtanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óraadó angoltanárt keresünk

    Óraadó angoltanárt keresünk

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől óraadó angoltanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óraadó magyartanárt keresünk

    Óraadó magyartanárt keresünk

    A Christophorus Waldorf Iskola 2026. szeptemberétől óraadó magyartanárt keres. Várjuk a Waldorf-pedagógia iránt nyitott, szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógusok jelentkezését a jelentkezes@christophoruswaldorf.hu e-mail címre önéletrajz, motivációs levél és a végzettséget igazoló dokumentumok mellékelésével.

    Elolvasom

  • Óvodai hívogató

    ,

    Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket 2026. február 23-án 17 órakor tartandó tájékoztató estünkre a Christophorus Waldorf Óvodába. Eseményünkre kizárólag felnőtteket várunk. Helyszín: 1108 Budapest, Sibrik Miklós út 66-68. Bejárat a Mádi utca felől. Kérjük, regisztráljanak a christophoruswaldorfovi@gmail.com címen.

    Elolvasom

  • Hívogató estek

    Kedves Érdeklődők! Januárban három időpontban is lesz lehetőségük megismerkedni iskolánk pedagógiájával, az itt tanító pedagógusokkal és iskolánk működésmódjával. Minden alkalommal egy kicsit betekintést nyerhetnek az itt folyó munkába.  A témát bemutató előadás után a felmerülő kérdések megválaszolására is lesz lehetőség.Ezekre az alkalmakra csak felnőtteket várunk, gyermekfelügyeletet nem tudunk biztosítani. Időpontjaink: Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

    Elolvasom

  • Óraadó fizika- és kémiatanárt keresünk

    Óraadó fizika- és kémiatanárt keresünk

    Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel a christophorusjelentkezes@gmail.com e-mail címen lehet. Várjuk középiskolai tanári végzettséggel rendelkező és a Waldorf-pedagógia iránt nyitott kollégánkat.

    Elolvasom