Christophorus Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI hivatalos honlapja

Következzen most egy idézet Rudolf Steinertől, a Waldorf-pedagógia alapítójától. Az alábbi sorok lassan 100 évesek, s bizony ha elolvassuk, kiderül, hogy az utóbbi időben nagyon elszaladt velünk a ló… A szülőket (jobb esetben) a szeretet vezérli, mert ki ne szeretne örömet szerezni a saját gyermekének? Az alábbi sorok múlt századiak, de cseppet sem elavultak, mert a vizsgálódás középpontjában a gyermek,és a gyermek egészséges fejlődése áll. Leegyszerűsítve a dolgot: Lehet, hogy egy játék örömet okoz, de vajon használ is?

“… A gyermeki fantáziát azonban ki kell elégíteni, hiszen foglalkozni akar a külvilággal, különösen a játékszerekkel, vagy egyéb olyan játékokkal, amelyeket más gyerekekkel játszik. Mindaz, amit a gyerek ily módon véghez akar vinni a játékban, ennek a sajátos, két és fél illetve öt éves kor közötti fantázia-megnyilvánulásnak a működése. Aki tehetséges megfigyelő ezen a téren, az már azokból a sajátos hajlamokból, amelyeket a gyerek a játék során kialakít, sok mindent képes előre meglátni a gyermek későbbi lelki berendezkedéséből, a karakteréből és így tovább. Az, hogy az ember mennyire lesz képes ezen vagy azon a téren rátermetten viselkedni, kiolvasható annak módjából, ahogy a gyermek játszik. Csupán azon múlik, hogy valóban törekedjünk annak megértésére, hogy mivel is kell tulajdonképpen kielégítenünk a gyermeki fantáziát. Ezt a különböző történelmi korszakok mind megteszik a maguk sajátos értelmezése szerint.

Nem tudom, hogy nyugaton is így van-e, de Közép-Európában egyszer valóságos járvánnyá vált, hogy minden gyermeknek, különösen karácsonyra, építőkészletet ajándékozzanak. Ezeknél különálló építőkockákból, paralelepipedon-szerűre formált egyes darabokból kellett valamiféle építészetileg szörnyűséges konstrukciót összeállítani. Olyan dolog ez, ami bizony mély hatással van a gyermekre, különösen a fantázia tevékenység fejlődésére ezekben az években, hiszen ez az atomisztikus-materiális érzéket fejleszti, annak az érzékét, hogyan kell különálló darabokból egy egészet összeállítani; miközben a tulajdonképpeni élet gyakorlati igényeit azzal tápláljuk, ha nem ezt a megértő képességet, ezt az összehasonlító képességet, az atomokból építkezés képességét fejlesztjük ebben az életkorban, hanem a belsőleg eleven, mozgékony gyermeki fantáziát, amely épp felszabadult abból, ami egy ilyen mozgékony, belsőleg eleven munka: az agy plasztikus kialakítása. Ezért hát  – ha csak lehet – nem szabad azzal próbálkoznunk, hogy ezt a fantáziát merev, kész kontúrok közé szorítsuk.

Képzeljünk el két nevelőnőt, akikre két és fél, ill. öt éves kor közötti gyerekek nevelését bízták. Az egyikük, aki nagyon szívesen foglalkozik gyerekekkel, odaad az egyik gyermeknek – ha mondjuk éppenséggel egy kislányról van szó – egy babát, egy „szép” babát, lehetőleg olyat, amelynek nemcsak, hogy festett arca vagy haja van, hanem még mozgó szemei is, mozgó feje; úgy tudom, egyes babák még beszélni is tudnak. Egy ilyen babát ad tehát a gyermeknek. A gyermeknek a mozgékonyság után sóvárgó fantáziájából ehhez már semmit sem kell hozzátennie. Ezt az egész fantáziát spanyolcsizmába szorítjuk, ráadásul még egy ilyen plasztikus rémségbe. A másik nevelőnő, aki talán valamivel megértőbb, fog egy öreg rongyot, amit már semmi másra nem lehet használni, fent körülköti egy fonállal, hogy valami fejszerűség keletkezzen, és esetleg megkéri a gyermeket, hogy fessen rá ő maga két fekete pöttyöt, vagy több pöttyöt is, amelyek a szemeket, az orrot, a szájat jelölik, s a gyerekben – mert ez a játék megmozgatja a fantáziáját – bensőleg sokkal elevenebb élet zajlik majd, sokkal bensőségesebb is, mint az úgynevezett szép babával. A játékszereknek lehetőleg szabad játékteret kell engedniük a fantáziának. És mivel az értelem, az intellektus nem fantázia, ezért éppenséggel mindenféle dolgok összeépítése nem éppen az, ami kielégítené ebben az életkorban e sajátos jellegű gyermeki fantáziát.

Az olyan dolgok, amelyek a belső elevenség érzését keltik, mindig jobbak. Egy olyan képeskönyv például, amelyben kivágott és nem éppen rémes, hanem ízlésesen kifestett figurák vannak, amelyeket lent egy madzag meghúzásával mozgatni lehet, és így ezek a figurák egész sor dolgot cselekszenek, simogatják és elpáholják egymást, és a gyerek egész drámákat tud megjeleníteni abból, amit maga előtt lát: egy ilyen könyv rendkívül jó játékszer a gyereknek. És hasonló módon: a más gyerekekkel való szabad érintkezésben játszott szabad játékoknak sem szabad túlságosan behatároltnak lenniük, hanem lehetőleg táplálniuk kell a gyerek szabad fantáziáját. Ez következik bizony, amint látják, a valódi emberismeretből, és a gyakorlati élet számára is elsajátíthatjuk azt, amire szükségünk van, ha egy valóban jó nevelési, ill. tanítási alapból építkezünk.”

Rudolf Steiner: A gyermek egészséges fejlődése. Genius-Magyar Waldorf Szövetség. 143-145. oldal