Mesterségek epocha – a harmadikosok Földre érkezése
Korábban esett szó röviden a 9 éves kori változásról, amikor a gyerekek én-fejlődése egy fontos fordulóponthoz érkezik. Említést tettem akkor arról, hogy ebben a folyamatban a gyerekek lassan-lassan vagy épp hirtelen váltásokkal elhagyják a korábbi „álomvilágot”, visszafordíthatatlanul kikerülnek abból a paradicsomi állapotból, „lebegésből”, amelyben – ha a felnőtt környezet ebbe nem avatkozott bele – addig léteztek, egyfajta álomszerű, gyermeki boldogságban.
Ahogyan azonban elfordul tekintetük az Ég felől a Föld irányába, elkezdenek jobban érdeklődni a földi világ, a materiális lét iránt. A Teremtéstörténet, Ádám és Éva Paradicsomból való kiűzetése után tehát irány a Mesterségek epocha! Nézzük meg, éljük át, hogyan rendezkedik be az ember a földi életben, mit képes alkotni két keze által! Ilyesmi lehetne a mottója a Mesterségek epochának, amelyben nemrég a 3. osztálynak része volt.
Ellátogattunk cipészhez, ahol nemcsak a bőrrel, mint alapanyaggal ismerkedtünk – illetve „belefeszültünk” egy-egy cipő elkészítésébe – hanem vendéglátó mesterünk jóvoltából egy kis bőr bugyellárist is készíthettünk magunknak, amellyel egy cipő elkészítésének néhány mozzanatát is átélhettük. Nagy boldogság volt a végeredmény!
Következett a fazekas. Itt hallhattunk az agyagról, mint a fazekas mesterség alapanyagáról, láttunk korongot és azt is, hogyan működik az, valamint megtekintettük, miben égetik ki a készterméket, s hogyan kerül rá a máz. Kezünk itt sem tétlenkedett: tintatartót készítettünk, amelybe később a magunk készítette gubacstinta kerül majd! (Tudták, hogy a középkorban Magyarország gubacsexportőr-óriás volt? Ebből készült a leggyakrabban használt tinta akkoriban…)
Kovácshoz vezetett utunk ezt követően, ahol a fél osztály kovács akart lenni! Megismerkedtünk a szerszámokkal, kipróbáltuk, milyen nehéz a mester legnehezebb kalapácsa (több fiúnak kellett megmarkolni!), megcsodáltuk, hogyan izzik fel a vas, és kipróbáltuk azt is, hogy azért még a fehéren izzó vasat sem olyan könnyű kalapálni! Ajándék szerencsepatkóval tértünk haza mesterünktől, amelyet szemünk előtt készített el a számunkra. Azóta is ott lóg az ajtónkon az osztályban…
A papírmerítést próbáltuk ki negyedikként. Nagy élvezet volt „a semmiből” elkészíteni a papírt, amelyet egyébként nap mint nap használunk a füzetmunka során. Persze nem pont olyat (kevésbé szépet!), mint amit mi merítettünk. A virágokkal vagy színes papírfecnikkel díszített, szívecske alakú merített papír díszeknek az anyukák örülhettek otthon!
Hogy is van, amikor a Waldorf-iskolát röviden jellemezni akarják? „A fej, a szív és a kéz iskolája.” Íme ilyen, amikor még egy tanár is irigyli a saját diákjait!