Bemutatkozik az első osztály tanítója
2018-ban immár a harmadik első osztály indul a Christophorus Waldorf Iskolában. Megkértük az új osztálytanítót, Kertész Edinát, hogy meséljen magáról és a hozzánk vezető útról.
– Kertész Edina vagyok, Szolnokon születtem, de a Mátrában töltöttem a gyerekkoromat. Gyógypedagógusként végeztem, értelmileg akadályozottak tanára és pszichopedagógus szakon. Elsősorban részképesség-fejlesztés és mozgásfejlesztés területén képeztem magam tovább. Többnyire nevelési tanácsadókban – mai nevén pedagógiai szakszolgálatnál – dolgoztam. Mindig olyan gyerekek kerültek hozzám, akik valamiért kilógtak a sorból. Két gyermekem van, a kisebbik harmadik osztályos a Kispesti Waldorf Iskolában (KIWI), a lányom pedig kilencedikes. Ő is a KIWI-ben végezte az első nyolc osztályt, most grafikusnak tanul.
– Mióta tanítasz gyerekeket, és mióta Waldorfban?
– Pályám kezdete óta szinte végig gyerekekkel foglalkoztam, kisbabától kamaszkorig minden korosztállyal. Waldorf-iskolában Óbudán 4 évet töltöttem, miután elvégeztem az Extra Lesson fejlesztőtanári képzést, ami a Waldorf-pedagógia emberképén alapul.
– Szerinted mi az előnye és a hátránya egy gyerek és családja számára, ha Waldorfba járnak?
– Az állami tantervű iskolákban a tankönyvektől kezdve minden előre megszabott, és a szülő kevésbé vonódik be az iskola életébe. Ez sokaknak kényelmes, megnyugtató. Egy Waldorf-iskolában sokkal inkább egyéni utak vannak, a szülőkre jóval több fizikai és anyagi teher hárul, ami által megélheti, hogy véghez visz valami kézzelfoghatót. Otthagyja szeretetét, gondoskodását abban a térben, ahol a gyermeke tölti a napjait. Ez sok esetben napi, heti takarítást is jelent. Nincs minden előre, részletesen megírva, kreativitás és rugalmasság mindenképpen jól jön, no és sok-sok alkalmazkodás egymáshoz, a többi szülőhöz, a gyermekekhez. Nem mindenkinek megy könnyen annak megélése, hogy erőteljesen hatunk egymásra. Ám az önismeret és újfajta világlátás, ami ezáltal megszületik az emberben, végül megéri a fáradozást.
– Mióta tanítasz a Christophorusban? Milyenek itt a gyerekek?
– 2018 szeptemberében kezdtem a tanítást a Christophorus Waldorf Iskolában, az „új” első osztállyal. A gyerekek természetesen itt is gyerekek, nyitottak, érdeklődőek, kíváncsiak a világ csodáira. Még az elején tartunk az ismerkedésnek, de már rengeteg kedves élményt szereztem itt.
– Mi az amit tanácsolni tudnál egy iskolát kereső szülő számára?
– Menjen el, nézzen meg több iskolát, akár a gyermekével együtt. Látogassa az ismerkedő, bemutatkozó alkalmakat, hiszen minden iskola szervez ilyeneket, és hallgasson a megérzéseire. Kérdezzen, ha bármi nem egyértelmű számára. Gondolja végig, hogy melyek a legfontosabb értékek, készségek, amiket szeretne gyermeke számára továbbadni. Vizsgálja meg, hogy az adott iskola ezt hogyan és milyen mértékben fogja támogatni. A gyermek véleménye fontos, de a döntés felelőssége a szülőé! Ha a szülő hiszi, hogy gyermeke jó helyen van, meg tud bízni az ott dolgozó pedagógusokban, akkor minden felmerülő nehézséget meg tudnak majd közösen oldani.